Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Bereck József - Valahol a második emeleten

— Nem féltetek, hogy ennyi idő alatt elfelejtitek egymást? Persze, különleges osztály voltatok, mi? Bólintott. Akkor talán úgy érezték, minden osztály úgy érezte. Persze, miért lettek volna különleges osztály? Ivlert diliházba juttatták a Zeuszt? Mert egyszer csúcsforgalmat idéztek elő a kórházban? A patonyi réteken nyári brigád közben teleszlopálták magukat egy határi kútból, s az eredmény: kollektív mérgezés, gyomormosás, röhej a kórházban. — Tudod-e, hogy meghalt az öreg Csémy? — szólalt meg elgondolkozva Akantisz. — Tegnap kint jártam a temetőben. Első utam mindenhol a temetőbe visz, és mindjárt az ő sírját pillantottam meg. Öreg volt már, nem tudta átvészelni a tavaszt. Pedig meg akartam látogatni. Tomi, utálatos dolog, hogy minden emberi vágy mögött ott ólálkodik a temető. — Jó zenészt csinált belőled, Dodó. Azt hiszem, jó zenészt. — Ha te akkor nem rázod át állandóan, ha nem kötözöd be a kezedet a hülye fáslival, akkor lehet, hogy ma te is zenész vagy. — Lehet — válaszolta eltűnődve. Aztán az órájára pillantott, és felpattant a fotelból. — Már mennem kell! — Hétkor kezdünk. Remélem, látlak még — mondta Akantisz. — Hát persze. Itt lesz a vacsora. Legalábbis a meghívó szerint. — Akkor oké! Este majd találkozunk. Jókedvűen hagyta el a szállót. Örült a zenésszel való találkozásnak. Még az alapiskolából megosztott zeneórára jártak a karnagyhoz, de ő keveset gyakorolt, és kénytelen volt mindenféle trükkökkel átrázni a jóhiszemű mestert. Akantisz konzervatóriumba ment, majd együttest alakított. Amióta felfedezte a Perugiában, gyakran találkoznak. Lám, a véletlen itt is összehozta vele. Határozottan örül ennek a bolond véletlennek. Valahogy megnyugtatta a zenész jelenléte ebben az emlékké zsugorodott kisvárosban. Magabiztosan vágott át a városháza előtti téren, majd az öreg alma mater felé vette útját. A Zöldfa sorból egy öntözőautó fordult be a térre, a nap lebukni készült a járásbíróság épületének kupolája mögé, és az állomásról tolató mozdonyok dohogása hallatszott. Már messziről észrevette az iskola előtt veszteglő autókat. Emlékszik, határozottan * örült neki, hogy amikor elindult a szállodából, véletlenül sem gondolt arra, hogy kocsival menjen. 302