Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Bereck József - Valahol a második emeleten

felkereslek. Itt a címed a noteszemben. Világi Karcsi mondta meg az este. Hogyhogy ő csak a raktároskodásig vitte nálatok? Buzdítsd, hogy tanuljon tovább. Még nem késő. Szóval: felkereslek. Tomi Felállt az asztaltól. Kibontotta laza, nagy csomóra kötött nyakkendőjét, és a szék karfájára vetette. Cipőit az asztal alá rúgta, miután ügyesen kilépett belőlük. Végigsimított az arcán. Érezte, hogy meg kellene borotválkoznia, de nem volt hozzá kedve. Arról már többször meggyőződött, hogy az ébren töltött éjszakai órák alatt gyorsabban kiütközik arcán a szőrzet. Fogta az egyik törülközőt, és a fürdőszobába indult. Az ajtóban megállt, levetette ingét, és visszadobta az ágyra. Közben egy pillanatra az alvó nő ágya felé tekintett: csak egy szétbomlott hajkoronát látott a vánkoson. A nő hason feküdt, a paplan engedelmesen követte testének vonalát. Még mindig a küszöbön állva felkattintotta a fürdőszoba villanyát. A parányi helyiségben szétömlő erős fény élesen verődött vissza a vajszínű csempékről, a tükör villanó lapjáról, a nikkelezett vízcsapokról. Egy pillanatra határozott undorral gondolt a fürdésre, aztán ugyanolyan gyorsan legyőzte magában az ellenkezést, gyorsan, minden további gondolkodás nélkül meztelenre vetkőzött, és a zuhanyozó szórófeje alá állt. Meleg vagy inkább langyos vízre vágyott, de némi hurutos prüszkölés után dermesztően hideg tört elő a zuhanyozóból. Néhány másodperc alatt hozzáhűlt a teste. Energikus mozdulatokkal dörzsölte karjának izmait, törzsét és a combját. Az erős vízsugár zuhatagában úgy érezte, hogy énekelnie kell. El-elakadó hangon egy régi, ütemes dalt kezdett énekelni, de az alvó nőre gondolva lehalkította a hangját: befelé énekelt tovább. Fejét, arcát szembefordította a víz sugarával; mintha fürge, ügyes ujjakkal masszírozta volna valaki az arcát, egészen elernyedt bele. Szétnyitotta az ajkát: a víz a szájába zuhogott. Valamikor szerette a csallóközi vizet, minden más vizet furcsa ízűnek, élvezhetetlennek tartott. A torkán leszivárgó néhány kortyot azonban kelletlenül nyelte le. Eszébe jutott a régi mondóka: Báron, Bősön, Bodakon, golyva terem a nyakon... A víztől. Persze, a víztől. Valami hiányzik a csallóközi vízből. Elzárta a csapot. A szájában maradt vizet a tükörre spriccelte. Megrázta magát, mint egy ázott komondor, aztán kilépett a tusoló alól. Bekapcsolta a tükör fölötti hősugárzót: A nyaka már csaknem megmerevedett, de a hősugárzó spiráljai csak nem akartak fölizzani. Bosszúsan mordult egyet, és 296