Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Bereck József - Biliárd néhány hős emlékére

neki. Nem számoltam, szentül hittem, hogy majd a végén kitudódik az igazság. Elverem, kíméletlenül elverem. Mint taligás a szamarát. Úgy számolta össze a találatokat, hogy a dákó végével követte egy-egy golyó útját. Láttam rajta: nem szeretett volna tévedni (természetesen a saját kárára). A részeredményt a következő gurításig úgy forgatta a szájában, mint a forró kását. Aztán már oda kellett figyelnem: úgy látszott, minden sikerül neki. Még az is, amire egyáltalán nem gondol. Nem, nem ijedtem meg a kezdeti tetemes hátránytól, de furcsa szomorúság fogott el. Kár volt végül is ráállnom a játékra. Magamban egyenesen szurkolni kezdtem az órának, hogy minél előbb duruzsolja le a tíz percet, és szabadítson meg ettől a hülyeségtől. Diadalmasan lélegzett egy mélyet, amikor már több nem esett neki. Szinte kárörvendően lépett el az asztaltól; mindenki láthatta, hogy rossz, kimondottan lehetetlen golyóállást hagyott nekem. Ezzel semmit sem lehet kezdeni, gondoltam mindjárt, s ez egy kicsit megnyugtatott. Úgy is lett: nem értem el semmit. Sőt, amikor helyet adtam neki, egy pillanatra abban is kételkedni kezdtem, hogy jobban tudok játszani, mint ő. Az öregek múmiaarccal nézték az egyenlőtlen játékot. Szemük szinkronban mozgott a biliárd piszkoszöld posztóján szaladgáló csontgolyókkal. Láttam: a játék fénytelen tekintetükbe lopózott, de darabos homlokuk mögött már az éjszaka készülődött bátortalanul. Nehéz kezük külön életet élve nyúlt a sörért, sodort formátlan cigarettát a korona hatvanas, szecskaszerű dohányból, vagy tehetetlenül pihent a sörfoltos abroszon. Közéjük kívánkoztam, három-, négy- vagy hatlépésnyi távolságból nézni a csontgolyók hiábavaló gurulását. De nem lehetett. Valami azonban az eszembe villant. Néhány pillanattal a második próbálkozásom előtt megfejtettem a galambősz varjak titkát. „Száznegyvenöt." Jól van, jól van, csak írd fel, gondoltam. A dákó már a kezemben volt, de mintha azt súgta volna valaki: csak nyugodtan, öregem, nincs veszve semmi — s a fenébe, valahogy úgy éreztem én is, és nem értettem, miért akarja megszüntetni ilyen jó cigi gyártását az érsekújvári gyár, miközben hanyag mozdulattal egy Marsot dugtam a számba. Tóparti Lajos ült a biliárdhoz 287