Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A kézcsók

— így szól a parancs, uram! Az elítélt végigjártatta szemét a zárka kopár falán, apró rácsos ablakán, búcsúzott utolsó szállásától, majd a zsámolyon hagyott leveleit becsúsztatta a zsebébe. A folyosón belekarolt a lelkészbe; szilárd volt a lépte, a közeli halál tudata nem szédítette el, de most jólesett ez a szoros testi közelség; az emeletekre vezető, gyéren megvilágított, huzatos lépcsőkön pillanatokra teljesen elfeledte magányát. Az emeleti zárkában, ahová az öreg fegyőr felvezette őket, lobogó gyertyalángok közt feszület villant a szemébe. Ez hát irgalmatlanul hosszú kálváriajárásának utolsó stációja: a siralomház. Csupasz volt és rideg, alig tenyérnyi: két támla nélküli faszék, az asztal szélén kancsó egy pohárral. — Igya meg a borát mind... az utolsó cseppig — mondta a fegyőr olyan hangsúllyal, mintha figyelmeztetné, hogy erőt ad vagy elkábítja, ha gyönge a természete. Az ajtót nem zárta rájuk, amikor magukra hagyta őket. — Ön hivő volt mindig — készült fel a pap, hogy utolsó kötelességének eleget tegyen, egyháza rendje és szokása szerint úrvacsorát nyújtson az elítéltnek. A hosszú ébrenléttől megviselt szíve sajgott, a zavara is nőttön-nőtt, hogy csak ezzel a Krisztus utolsó vacsorájára és halálára emlékeztető liturgikus szertartással tudja enyhíteni az utolsó percek dúltságát, s hirtelen a tudatába döbbent, hogy nem a halálba indulóban, hanem benne van dúltság és zavar. A rab rezzenéstelen szeméből kiolvasta, hogy a kevélység és gőg bűne alól nem kell őt feloldoznia, itt a földön küldetéssel járt ez az ember, és nem hihet mást róla, mint azt, hogy mindenben, amit vállalt, s amiről azt hitte, hogy nemzete megváltását jelenti, becsülettel, tiszta emberséggel helytállt. — Imádkozzunk együtt, kedvesem — kérlelte az elítéltet azzal a belerögződött lelkészi tudattal, hogy a közös ima megenyhíti a múló percek súlyát. — Inkább beszélgessünk. A lelkész beleegyezően fejet hajtott. .. .Később, napok múlva, amikor a zárkában eltöltött utolsó óra már csak emlék lett, fájdalmasan sajgó emlékek rendezetlen halmaza, megpróbált túljutni a harag és gyűlölet tüskés sövényfalán, és prédikációs könyvébe feljegyzett mindent, amiről úgy vélte, hogy valamikor, ha eljön az ideje, a kivégzett rab helyett neki kell majd vallania. Vallania arról, hogy a népet, a milliókat anyagilag és szellemileg fel kell emelni 25