Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A kézcsók

esettségükből. Vallani arról, hogy nem elegendő a gyengék istápolása és lelki megsegítése, ahogy ő az Űr jó prédikátoraként alázatos szívvel hitte és hirdette, de tettek is kellenek, új országot formáló reformok, földosztás és iskolák. Iskolák! Micsoda hatalmas, derék gondolat — ezért tűzbe lehet menni, mindig is úgy hitte, s mindhalálig hirdetni fogja kis temploma szószékéről, hogy tudással a nép megválthatja magát, ura lehet sorsának. Szolgai meghajlás, vak alázat helyett tudás, szellemi felemelkedés kell. És leírta, amit elméje oly hibátlan pontossággal őrzött meg, mintha hangrögzítő tűje karcolta volna sejtjei eleven anyagába: „Legyen a jövőben bátor és gerinces a magyar, történelme során soha ne adja meg magát a németnek, az örök ellenségnek, mert különben sorsa ugyanolyan bukás lesz, mint a mostani." Fegyverropogás szakította ketté durván beszélgetésük fonalát. Lent a fegyház udvarán három fiatal kommunista életét oltották ki a golyók. A lelkész olyan sápadt lett egyszerre, mintha az ő vére futott volna ki a golyó ütötte sebeken. — Ok a szerencsésebbek — mondta megrendülten az elítélt. — Golyó általi halálra ítélték őket. Rám bitófa vár... Lassan rám kerül a sor. Néhány korty bort ivott, aztán felállt. Felemelkedett székéről a lelkész is. — Megkérem, tisztelendő atyám, hagyjon most magamra. — A lelkész megértette: eljött a perc, amikor magány kell. Vigaszt nyújtó beszéd helyett az egyedüllét csontig fosztott csöndje. Ima helyett a síri magányosság dermesztő hidege; ne lássa senki, hogy roskadóban a láng, hamvadóban a belső hév, ami eddig éltette, s most a sírás vigaszához, a könnyek feledtető mámorához menekül. Kiment szótlanul, a fegyőr félig nyitva hagyta az ajtót. A fogoly visszaroskadt a székre, és tenyerébe hajtotta fejét. Nem omlott össze, és nem tört ki könnyekben, ahogy a lelkész hitte, de borzongott a cella fagyos nyirkától és a hirtelen elhatalmasodó belső kivájtságtól. Elmondott-e mindent, ami zakatoló agyát nem hagyta megnyugodni? Miért hallgatta el a félelmeit, rettentő gyötrelmes kételyeit? Uram, Istenem, mivé lett legendásnak regélt régi ereje, pompás férfiassága?! Tudott a legendákról és arról is, hogy nem csupán a szava, benső hévtől fűtött 26