Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kövesdi János - A nyitott sír

nyomaték nélkül. — És ha csakugyan meghalna a napokban valaki? Az öreg felpillantott. — Az előfordulhat. Ilyenkor, Erzsébet- meg Katalin-nap között már megindul Illés szekere... Senki se tudhatja, mikor kell éppen neki ráülni. Ami pedig a sorsot illeti, nem hívtam én ki senki ellen, fiam. — Hangja most már békésebben csengett egy kicsit. — Csak nem szeretem, ha sokan kérdezgetik ugyanazt. — Apám? — Ma szabadnapos — adta tudtomra Boriska, miközben a kicsinyeket vetkőztette fürdéshez. — Felment a hegyre szőlőt fedni, de nemsokára itthon lesz. Már sürved. — És Berci? Még ő is a szivattyúi mellett van? — ő már hazajött. Lehívták a telepre, tudod, hogy mindenüvé őt ráncigálják. Új darálógépet kaptak, és nem megy. Mire apám és Berci bátyám hazakerült, a tévében már a Futrinka utca is elnéptelenedett, a „zöld űrállomás" körül (ahogyan a bátyám nagyobbik fia, a hatéves Péter a gyerekszobát nevezte) csendesen, ritmikus angyali pihegéstől kísérve keringtek a kikötéshez készülő űrhajók. — Azért gyakrabban is hazajöhetnél, édes fiam — nézett rám vacsora végeztével apám. — A szüret már nem is érdekel? Vártunk, Meg aztán egy kis munka is akadna. A borházban ereszt a medence, az északi falat újra kell betonozni. A bátyádnak — bökött szemével szúrósan Berci felé —, tudod, hogy nincs ideje. Mert ő mindennap megy, nem úgy, mint én. A vasutas csak négyszer szolgál egy héten... mégse győzi a sok itthoni tennivalót. — Hát az őszre halasztott vizsgád?... — kérdezte Berci. — Oké — emeltem fel a jobb karom. Apám rám pillantott a szeme sarkából. — Mi az, hogy oké? Letetted, vagy nem tetted le?! — Letettem, édesapám. Jelesre vizsgáztam, nyugodjon meg. — Ne bántsa már szegény Ödit, apa — vett védelmébe a sógornőm. — Olyan messziről hazajön, és... — Ödi jó fej, édesapám, nem kell félteni — mondta Berci. — Apja fia. — És kajánul elmosolyodott. — Ha már egyszer főiskolára adtam, tanuljon... 257