Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Családi Krónika

CSALÁDI KRÓNIKA Ez a Családi Krónika nem az én családomé, bár az is lehetne. De lehetne igen sok más családé is, akik megélték, megszenvedték ezt a századot, s a korábbit, mert a krónika első megnevezettjei még annak a mélyéről indultak, hogy utódaikban idáig érjenek. Mielőtt ide jegyezném mindazt, amit a Családi Krónika tartalmaz, előbb azt szeretném elmondani, hogyan került a birtokomba. Néhány évvel ezelőtt egy riportutam során megismerkedtem egy furcsa nevű cseh fiatalemberrel. így mutatkozott be: István Szűcs. Igaz, az ű-t inkább i-nek ejtette, de azért Szűcs volt. Sokat beszélgettünk Istvánnal, ittunk is persze, de csak mértékkel. — Te cseh Szűcs István — kérdeztem egy alkalommal tőle —, aztán tudod-e, hogy neked igazi magyar neved van? — Jak bych to nevedel? Már hogyne tudnám? — nézett rám enyhe rosszallással a szemében. — Hiszen anyám és apám szerint magyar volnék. Csak... — Csak? — Csak az a bökkenő, hogy nem tudok magyarul. — Apád, anyád él még? A fejével intett, hogy nem. — Hol vannak eltemetve? — Itt a temetőben. Közös sírban fekszenek. Beültünk egy taxiba, és kihajtottunk a városi temetőbe. István elszótlanodott, csendben előremenve mutatta az utat a sírok között. Ösz volt, hullott a fák lombja, varjak lebegtek a temető felett. Néztem az előttem baktató István hátát, és a sors különös sodrása felett töprengtem. István Szűcs... — Ez az — állt meg István egy fekete sírkő előtt, s levette fejéről a sapkát. 222