Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Káin

— Jó — mondta —, rendben van. Megfordult, és nekiiramodott. Mire a komisszár és a katona meglepetésükből felocsúdtak, már a búzatábla közepén járt. A katona felemelte a puskáját. — Állj! — kiáltotta. — Állj, mert lövök! A férfi megállt, letérdelt, összefogott egy nyaláb búzát, kiszakította a földből s meggyújtotta. A száraz búza egy pillanat alatt lángra lobbant, s a felcsapó lángok mohón kaptak bele a lábon álló gabonába. A férfi újra kitépett egy nyaláb búzát, a lángok fölé tartotta, s mikor a lángok belekaptak, odarohant az első félkereszthez, s felgyújtotta. A félkereszt is lángra lobbant. S ekkor továbbfutott egyik félkereszttől a másikig. Vitte magával a tüzet. A domb percek alatt lángtengerré változott. Sistergett, pattogott a száraz búza, égett a tarló is, vad, vörös lángok csaptak fel az izzó nap felé, s a lángok nyomán feketére égett pusztaság maradt. A férfi visszament a fához. — Mit tettél? Mit tettél? — kérdezte tőle az öreg. — Hallod? Mit tettél? A férfi nem válaszolt. Nézte a lángokat és a füstöt... „...Nézem a lángokat és a füstöt. Az oltáron ég a tűz, az előbb gyújtottam meg. A lángok lassan körüllobogják az érett kalászokat. Lehajtom a fejem az áldozati tűz előtt, s kérem az Urat, tekintsen ajándékomra, fogadja el a termés legelejét, amelyet tiszta szívvel és hálával áldozok hatalma és nagysága előtt. Itt lobog előttem a tűz, lángjai táncolnak. De a lángok füstje a szemembe csap, könnyeimet indítja meg, marja szemhéjamat. Az áldozati tűz füstje nem száll az ég felé. Az Úr nem tekint le rám, nem fogadja el áldozatom füstjét. A kétségbeesés szavai szakadnak fel lelkemből. Uram, mit vétett a te szolgád, mi bűnt követett el, hogy nem tekintesz az ő áldozatára? Tiszta szívvel adtam, egész évben szorgalmasan dolgoztam, hajnalban keltem, elsőnek, az elsőszülött rangja és kötelessége szerint. Imádkoztam hozzád, kértelek, adj bő termést, erőt a munkámhoz, s Uram, te most nem nézel a te szolgádra. Nem nézel az én áldozatomra, de nézel az öcsém áldozatára, aki a szomszéd dombon áll, s juhainak első fajzásából áldoz neked. 219