Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A kézcsók

kel enyhítette fájdalmait, s szóra is bírta a makacsul hallgatót. Csak nehezen mondta el, mintha az ő szégyene volna, hogy gúzsba kötözve botozták, a jobb lábánál fogva, fejjel lefelé a mennyezetre akasztották, úgy vallatták... A levélíró feltekintett. Útközben, amikor a Margit körúti fegyházból ide hurcolták, és Zsámbékon rövid pihenőt tartottak, látta egy pillanatra a menekülő horda tábori papját, s szikár alakja, hamuszínű komor képe az emlékezetében maradt. Nem egy lángoló, emberséges hit alázata, s nem is a kolostori cella aszkézise szikkasztotta csontig fiatal arcát, hanem a vérontástól, gyilkosságtól vissza nem riadó türelmetlen fanatizmus. Jólesett, hogy nem ezt a gyűlöletet freccsentő fanatikus papot látja most maga mellett, és nem kell halálosan fárasztó, meddő vitázással utolsó óráit még keserűbbé tennie. — Ha valami üzenete volna, nyugodtan rám bízhatja, uram — törte meg a lelkész a csendet. — A levelet is... A családjának szólnak? — A feleségemnek és a barátaimnak. De attól tartok, hogy megmotozzák. Nem lesznek tekintettel lelkészi hivatására. — Nem vagyok a bizalmasuk, de nem hinném, hogy megmotoznak. Ennyire nem aljasodhatnak le. A rab ajka mosolyra rándult. Annyi mérhetetlen ocsmány ság és megaláztatás után, ami az utolsó hetekben érte, olyan volt ennek a megrázóan tiszta arcú lelkésznek a hite, mint egy távoli, réges-rég elsüllyedt világ üzenete. — Ha nem is vennék el, vajon eljutnak-e a címzettekhez az ostromlott, körülzárt fővárosban? — Egyszer felszabadul, és akkor felkeresem őket. Személyesen adom majd át a leveleit... De talán valaki idejön. A felesége vagy a barátai közül valaki. Elmondanám nekik élőszóval, amit rám bíz. A rab soká töprengett. Istennek ez a jóakaratú szolgája bizonyára megérti, mennyire értelmetlen az árulásnak, a nemzet megtagadásának vádja, amit a vészbíróság halálos bűnként a terhére rótt. A szervezkedést, a terveket, a kapcsolatkeresést a szovjet hadsereggel és Moszkvával. És tudja azt is, hogy igaz hite szerint egész életében nemzete javán munkálkodott. Sok mindent tett mások, ezrek nevében, de távol áll tőle az a hiú gondolat, hogy ennek a seregnek a vezetője lett volna. Csak egy kimagasló poszton állt, ahonnan a megtévelyedetteknek, a vesztükbe rohanóknak mindig újból és újból megállj!-t kiáltott. Akkor is, amikor a puskatussal rátörő nyilasbandát golyótűzzel fogadta. 21