Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A kézcsók

— Elítéltek, de nem vagyok bűnös, tiszteletes uram — szánta rá magát végül, hogy legszemélyesebb gondjait megossza a pappal. Harag és gyűlölet nem fűtötte; a gyorsan pergő percek valami elszánt nyugalmat parancsoltak rá. — Amikor ide hoztak Kőhidára, elmenekülhettem volna. Az úton torlódás támadt, az autóbusznak vesztegelnie kellett. Az őrség megengedte, hogy egy percre kiszállhassunk, s én nem voltam megbilincselve. Abban a nagy kavarodásban talán észre sem vették volna, hogy a kukoricás mögötti erdőben eltűnök. — Joga lett volna elmenekülni! Miért választotta inkább a biztos halált?... Hiszen ez öngyilkosság! — Nem akartam elégtételt adni a nyilasoknak. Nekem ezt az utat, amit a sors kimért rám, végig kell járnom. — A vezeklés útját, így érti? — pillantott a lelkész döbbenten a rabra. — Miért kellene vezekelnem? — ütötte fel a fejét ingerülten a rab. — Talán mert valamikor régen, fiatal koromban részem volt egy ártatlan ember halálában? — Ismerem az életét, azt a fiatalkori botlását is. Tudom: a bíróság felmentette. — És ön elítélt volna? A lelkész felsóhajtott. Nem kellett volna a múltat felbolygatni, régen eltemetett árnyakat életre hívni. Mit feleljen? Térjen ki az egyenes válaszadás elől? Mondja azt, hogy heves vérű fiatal volt, az uralmon levők dédelgetett fiatalja, akire nagy jövő várt, s akit meg kellett védeni a meghurcoltatástól? Vagy mondja azt, hogy sértés előzte meg a tettet... önvédelem játszott közre? Mindez azonban nem mentség egy talányos és eléggé tisztázatlanul maradt régi vétségre. Mindössze néhány rövid órára zsugorodik a halálba induló élete, gondolta szorongó szívvel, aztán a legfelsőbb bíró színe elé kerül, s ott kitárt lélekkel felelnie kell. A fogoly lehajtotta fejét. A nehezen beforrt régi seb ismét felszakadt. Miért szakította fel ez az érzékeny lelkű, jámbor ember? Igaz, keményebben is megfeddhette volna, hogy halála órájában bűnbánattal kell eltelnie, csak így, minden földi mocsoktól megtisztultan érdemelheti ki az Űr kegyelmét. Látogatója beszédén, szavajárásán, de riadtságában és nehéz mozdulatain is megérezte a paraszti származást. Egy szemernyi sem volt benne a reverendában járók világfias fölényéből, hűvös okosságából 22