Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Káin

— Azt nem lehet elfelejteni, ha az ember egyszer tisztességesen megtanulta. Csak az a baj, hogy gyenge a búza. — A múlt háború után is így volt ez. Kimerül a föld is. Nincs állat, nincs trágya, nincs termés se. Meg itt ez a nagy szárazság. Régen nem volt ilyen száraz nyarunk. A fű is kiég lassan, pedig a fű jobban bírja, mint a gabona. Az öreg lassan beszélt, emlékeit elevenítette fel nyarakról, aratásokról. A férfi pedig evett, s hallgatta az öreg szavait. Ahogy ettek, észre se vették, hogy a dűlőút porát autó veri fel. Nehéz teherautó kapaszkodott fel az úton, s mikor a két aratóhoz ért, megállt. Az autóból a falu komisszárja és egy fegyveres katona szállt ki. A komisszár ment elöl, a katona mögötte. — Jó napot — köszönt a komisszár. — Neked is — mondta az öreg. — Segíteni jöttél? — Nem — mondta. — A katonával jöttem. — A katonával? — Vele. Az öreg megtörölte a kést, s a kosárba tette. Felállt, s a komisszár felé fordult. — Még nem végeztünk — mondta. — Látom. — Egy napot még várhattatok volna. A komisszár sovány arcát ellepte a veríték. A mögötte álló katona homlokáról is csorgott az izzadság. — Tudom én, mit gondolsz, András. De mit tehetek én? — Semmit se tehetsz. Csakhogy itt van ez a búza. Mi lesz a búzával? — Nem tudom — mondta a komisszár. — Hát ki tudja? — Senki. A férfi is felállt. Zsebéből dóznit vett elő, felpattintotta a tetejét, kivett egy papírt, dohányt tett bele, és cigarettát sodort. A dóznit odaadta a komisszárnak. A komisszár is sodort, majd a katonát kínálta. A katona kivett egy csipetnyi dohányt és egy papírt a dózniból. A dohányt, mielőtt a papírba tette volna, a tenyerében összemorzsolta. Mindhárman rágyújtottak. — Akkor hát mi lesz? — kérdezte az öreg. — Menni kell — mondta a komisszár. 217 bibliotheca hungarica Samaria - Somorja - Šamorín