Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Káin

— Gyere közelebb — mondta. A férfi odaállt az ágy széléhez, s megfogta anyja kezét. — Jó reggelt, anyám. — Jó reggelt, fiam — súgta az asszony. — Jókor érkeztél. Aratásra. — Igen, anyám — mondta a férfi, s kiment az udvarra. Az öreg követte. A kút mellett leültek a körtefa lehasadt ágára, és sokáig hallgattak. — így van ez — mondta később az öreg. — Az ember megszületik, dolgozik és meghal. Ennyi az egész. Nem sok, de nem is kevés. — Hát akkor megyek — mondta az öreg, és felállt. — Ha segítség kell, csak szólj. — Majd szólok, András bátyám. — Isten áldjon. — Magát is, András bátyám. Az öreg aprókat lépve kisietett az udvarból. Jókor érkeztél haza, hallotta visszacsengeni magában anyja suttogását, jókor érkeztél. Aratásra. Az év legszebb napja ez... „.. .Az év legszebb napja ez. Áll az oltár a domb tetején. Szép magasra építettem, hogy az áldozati magvak füstje felszálljon róla az Úrhoz. Még körüljárom az oltárt, s lemegyek a folyóhoz, megmosom arcomat, kezemet, hogy tisztán álljak az ünnep napján az Úr elé. Ahogy megyek lefelé a folyóhoz, látom, hogy a szomszéd dombon az öcsém szorgoskodik, ö is oltárt épít. A domb alján a bokrok között legel a nyája. Szép, méltó oltár lesz az övé is, amelyen juhainak első fajzásából áldoz egyet az Úrnak, mivel ő a juhok pásztora. A folyó felett sirályok szállnak kifeszített szárnyakkal, a fecskék gyors cikkanással szelik a levegőt. Belegázolok a folyó tiszta vizébe, seregnyi apró hal ezüst villanással tűnik el a mélyben. Lehajolok, tenyeremmel merítek a folyóból, s a vizet az arcomra locsolom. A víz lemossa arcomról a verítéket, s nehéz cseppekben hull vissza a folyóba. A lehulló cseppek gyűrűket villantanak a víz tiszta tükrén. Újra merítek a vízből, s újra az arcomra locsolom. A dombról lejön az öcsém is a folyóhoz, ugyanúgy, mint én, térdig 213