Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - A király

— Menj haza, fiam — mondta a király a kisfiúnak. Lehunyt szemmel valahová befelé nézett, mélyre, oda, ahol az idő születik. Az asszony összeszedte ruháit, felöltözött. Néma volt, mintha nem is élne. — Menj haza, lányom — mondta a király. — Nem téged gyaláztak meg, hanem a földet. Te a föld vagy, amelyet megáldottam. Az vagy, aki befogad, s aki befogadtat. Te vagy a teljesség. Eredj, elbocsátlak. — Imre bácsi... — nyöszörgött az asszony. — Imre bácsi... Véget ért a háború. Az idő átváltozott, tapinthatóvá vált; újból lett virág és fa, ég és lomb, föld és víz, levegő és fény. Mozgás a mozdulatlanságban, zene, amelyet csak a növények értenek, ritmus, amelyre minden megmozdul. A király nézte az áradó szerelmet, nézte a növények mámoros egyesülését, hallgatta a hangtalan ritmusokat, a színeket, a fény hatalmas áradását az akácfák alatt. Dócziék pakoltak, Kovácsék pakoltak, és pakoltak Vargáék és Domonkosék is. De pakoltak Kissék, Nagy-Jóék és Rudasék is. Csak a királynak nem kellett pakolnia. A falu utcáján végig teherautók álltak, mint régebben, a háború idején. A teherautók napokig hordták a gazdák ingóságait az állomásra, s ott mindent vagonokba raktak. A félfülű Koócs még a trágyát is az autóra rakatta. — Nem hagyok itt semmit — mondta dühösen. A pincéből felgurították az üres hordókat, egy autó betolatott az udvarba, s a hordókat felrakták az autóra. Koócsné szipogott. — Hallgass — mordult rá Koócs, majd a sofőr felé fordult. — Gyerünk hátrább, felrakjuk a kocsit is. Kiszedte a kerékszögeket, megemelte a lőcsöket, kiakasztotta a kampóból, s a földre dobta. Leszerelte a saroglyát, a kocsioldalakat. Az emberek az autóra rakták a kocsi részeit. Közben Koócs állandóan morgott, mint a dühös eb. Legtöbb baj az állatokkal volt. Az aprójószágot ketrecbe rakták; a lovak, disznók és marhák elszállítása volt 204