Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - A király

gyümölccsé leszel. Elenyészel minden enyészettel, és megújulsz minden újulással, az én birodalmam törvényei szerint. Egy ideig némán állt a sír fölött, majd letörte a bodzabokor egyik ágát, s a sír földjébe szúrta. Alkonyatkor a katonák házról házra jártak, s összeterelték a férfiakat. Ásót, lapátot, csákányt és fejszét kellett magukkal vinniük. Az emberek a községháza udvarán gyülekeztek. Hideg szél fújt, felkapta a havat, elröpítette, s az árnyékos helyeken lerakta. Hóhegyek nőttek a szélben. A királynak is a katonákkal kellett mennie. Voltak vagy negyvenen. Csupa öreg ember, akik már nem voltak jók katonának. — Ni csak — mondta az egyik, mikor meglátta a királyt —, itt a Lükeimre is. — Hallgass, Ferenc — mordult rá a másik —, elég a maga baja. Koócs is ott volt. — írt-e a fiad, Lükeimre? — kérdezte a királytól. A király ránézett, és bólintott. — Mindennap érkezik üzenet — mondta. — És mit üzen? — Várni kell és hallgatni — mondta a király. — Az idő elérkezik, úgy, ahogy az üzenetben áll. — Indulás! — kiáltott rájuk az egyik katona. — Cigarettázni, beszélni tilos! Az emberek vállukra vették szerszámaikat, s a katona után indultak. Már sötét volt. Egy ideig az úton mentek. Az út síkos volt, a katonák és az autók letaposták. Mikor kiértek a faluból, letértek az útról, s a réten mentek tovább. A fagyos hó ropogott a csizmák talpa alatt. A vad szél arcukba csapta a havat. Valahol messze nehéz harckocsik dübörögtek, ágyúgolyók robbantak. A folyó fölött időnként rakéta pukkant, és kísérteties fényt vetett a havas tájra. A kis csapat némán menetelt. Szétlőtt autók, tankok elégett roncsai maradtak mögöttük. A réten elszórtan fűzfák álltak, a fűzfák körül pedig bokrok s mindenféle elszáradt aljnövényzet. Egyik fűzfacsoportnál az élen haladó katona megállt, s az utána menő emberek is megálltak. A két katona a menet végéről előrejött. Pár percig suttogva 199