Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - A király

alatt kijelölte a sírt. A pici halottat a hóra fektette. Lapátot, ásót és csákányt hozott. A lapáttal elhányta a havat, s a csákánnyal felvágta a fagyos földet. A föld nagy darabokban szakadt fel. A felvágott földet kilapátolta, utána újra a csákánnyal dolgozott. — Mi a neve? — kérdezte a kisfiú. — Neki még nem volt neve — mondta a király. Havazni kezdett. A hó apró, szúrós kristályokban hullott. Távol géppuska kattogott, utána ágyúgolyók robbantak. — Ha nincs neve, akkor mit írunk a fejfájára? — Megkereszteljük — mondta a király. — Az ember névtelenül születik a földre, de nem távozhat el névtelenül. Valamit mindenki hagy itt maga után. Ha többet nem, legalább egy nevet. Ez fontos. A király a gödörből kidobta a felvágott földet, bement a szobába, s egy bádogbögrében vizet hozott. — Milyen nevet adunk neki? — Legyen Éva — mondta a király. — Inkább Istvánnak kereszteljük. — Nem lehet. — Miért? — Mert kislány. — Kislány? — Az. — Akkor legyen Éva. A király kibontotta a kis halottat az újságpapírból, bal kezével felemelte, jobb kezével néhány csepp vizet öntött a fejére. — Éva — mondta —, én tégedet megkeresztellek az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Ámen. A kis halottat visszagöngyölte az újságpapírba, és óvatosan a sírba fektette. Felmarkolt egy maroknyi földet, s a sírba dobta. — Dobjál te is — mondta a kisfiúnak. A kisfiú is a sírba dobott egy maréknyi földet. Betemették a gödröt. A király megállt a sír fölött. — Nevet adtam neked, aki névtelenül érkeztél. Megkereszteltelek a törvény szerint, és eltemettelek illendő módon. Átváltozva elérkezel majd az én birodalmamba, amely eljön az idővel; tested táplálja a földet, a föld pedig a növények gyökereit. Ott leszel a füvekben, a fákban és minden növényekben, virágozni fogsz, illatozni fogsz, és 198