Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - A király

A király visszatette a színes pálcákat a bronzedénybe, megállt a terem jelekkel teleírt padlója előtt, fejét a nap felé emelte, és bólintott. A harmadik teremben fehér abrosszal leterített asztal állt. Az asztalon kerek, szegetlen kenyér volt, a kenyér mellett ónkancsóban vörös bor. — Kenyér — mondta hangosan, s megismételte: — Kenyér. — Az asztalhoz lépett, fölemelte a kenyeret, megszegte, s a levágott darabot homlokához érintette. Leült a székre, és megette a leszelt kenyeret. Utána töltött a pohárba, és ivott a borból. A király a padon ült, s az ablakon át nézte a vékony sugarakban hulló esőt. Az ég szürke volt, tömött és nehéz. Hullott a fák sárgára érett lombja, hullott a lomb a megfeketedett nádtetőkre, a felázott őszi földre, hullott a kinti komor világra. A falun végig nehéz dübörgéssel autók mentek hosszú oszlopokban. Az autókon katonák ülnek, szürkén, ázottan. Az autók ágyúkat vontattak. Nyugodt volt, mert minden az ő akarata szerint történt. íme, ideértek az autók, ideértek a katonák, ideért a nappal és az éjszaka is. Minden azon az úton megy előre, amelyet ő a homokba írt vonalak által kijelölt. A nap útját követi minden. Délelőtt és délután, hajnalban és este. Felállt, néhányszor végigjárta a szoba hosszát, oda és vissza. Vállára terítette kabátját, kinyitotta az ajtót, és megállt a küszöbön. Tekintete végigsuhant a lombjuk vesztett akácokon s a kerítés tövében hallgató bodzabokrokon. Egy ideig figyelte a falu fölött remegő zajt, nézte a felhők mozdulatlannak tűnő szürkeségét s az eső sűrű szálait, ahogy hideg közönnyel a földre hullnak. Úgy indult el, hogy az ajtót nem zárta be maga mögött. Az utca közepén ment, a két árok között, egyenesen a Nagy utca felé. A Nagy utcán autók álltak, az autók mellett katonák várakoztak. A házak komor tisztelettel nézték a katonákat. A király ment az autók mellett, s a katonák vállára tette nehéz kezét. — Rendben van, fiaim — mondta —, rendben van. Később pedig: — A király eljött közétek, a király veletek van. 191