Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A máglya

a tekintetében maradt a régi fojtott ború és fagyosság. Most már tudtam, hogy ez a tűz, a máglya jele, s ettől már aligha szabadul. „Depresszió... Auschwitz emléke... Idővel majd enyhül..." — biztatták az orvosok a gyerekbolond, szerelmes Kesslert, aki nem adta fel a reményt, hogy Tilla egyszer teljesen felépül. Később elkerültem a városból, és ha nagy ritkán néhány órára hazavetődtem, nem láttam és nem is kerestem őket. Kiestek az életemből, és az egész történet kezdett olyan emlékké fakulni, amely már nem bántja, nem izgatja az embert. Ha olykor eszembe jutott Viola vádló, kemény hangja, szinte jólesett, hogy húgával együtt kivándorolt, nincs senki a városban, akitől Tillának rettegnie kellene... És ez így jó. Ha már önmagát nem tudja felmenteni, ne ítélje el senki, hogy életakarása akkor erősebb volt az anyai szeretetnél. A történet végét otthoni orvos ismerősömtől hallottam. A Tátrában akadtunk össze, és mint ilyenkor szokásos, minden iránt érdeklődtem, ki hogyan él, kik házasodtak össze, kik váltak el, temettek-e valakit. Vernár doktor ismerte a fél várost, jó nevű gyermekgyógyász volt, Kesslerékhez is eljárt, a kis Ági egészségére vigyázott, bizonyára az asszonyt is kezelte. Úgy emlékeztem, iskolatársak voltak Kesslerrel. — Hogy van a szép Tilla? Egészséges? — kérdeztem, és nyomban furcsa, zavart érzésem támadt. Rádöbbentem, hogy megbocsáthatatlan mulasztást követtem el. Olyan természetes lett volna, ha régen elmondom Vernárnak mindazt, amit Violától hallottam elutazása előtt. Bizonyára nem élt volna vissza a bizalmammal. Gyerekorvos ugyan, nem kell értenie a lelki bajok gyógyításához, de talán segíthet, ha megtudja, hogy Tilla baját semmiféle injekciózás, fürdői kezelés el nem mulasztja; ehhez más kell, Vernár bizonyára jobban tudhatja, mint én, mi hozná meg az enyhülést, a teljes feledést. — Maga nem tudja, mi történt Tilláékkal? — kérdezte Vernár. — Nem hallottam semmit. Talán egy éve, hogy utoljára otthon jártam, átutazóban, egy rövid órára. Nem akartam Vernárnak bevallani, hogy kevés jó emlék fűz a városhoz, azért keresem fel olyan ritkán; csak az ilyen véletlen találkozások tartják fenn a laza kapcsolatot. Vernár közelebb húzta a székét, és hozzám hajolt. Rebbenő szemén, a keze mozdulatán láttam, hogy izgalomba jött, halkra fogott hangja is elárulta, fontosat akar közölni velem. — Decemberben erős náthalázat kellett legyűrnünk. Volt néhány 17 BIBLIOTHECA HÜNGARICA Samaria - Soinoija - Šamorfn