Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A máglya

A MÁGLYA i Néhány héttel azután, hogy megjöttünk a hegyekből, és félig lebombázott házunkat lakhatóvá tettük, egy kora délután híre szaladt, hogy Zsolna felől vonat jött ezer deportálttal, és estig a pályaudvaron vesztegel. Megbolydult a város, rohant az állomásra mindenki, aki szenzációra éhezett, vagy rokonát, barátját, ismerősét várta vissza; talán látta valaki, hallott róla valamit; ha elpusztult, akkor is bizonyság kell, szemtanú vallomása. Kimentem én is, hogy lássam a tűző napsütésben veszteglő kocsikat, a szerelvény előtt botorkáló, lázas szemű hazatérőket. Sovány testükön lötyögött a csíkos rabruha, és arcukon valami bámész, értetlen sugárzás volt, ahogy a füllesztő melegben tétlen ácsorogtak, vagy csajkával a kezükben rikoltó hangon egymásnak dobták a szót, illetve csak mormoltak maguk elé valamit, mert még egyikük sem találta meg tiszta emberi hangját. Hazajött egy nap a mi utcánkban lakó Kesslerné is. Amikor alig egy esztendővel ezelőtt utoljára láttam, viruló teremtés volt, talán a város legszebb asszonya. Koromszín haja fürtös csigákban omlott kerek, párnás vállára; minden formás, ingerlőn szép volt rajta, a bőre hamvasan rózsálló, járása ringó, vonzón kellemes. Azt hiszem, tudatában volt nem mindennapi szépségének, de nem hivalkodott vele, kacér sem volt; veleszületett természetes esze, józansága meggátolta, hogy azokban a nehéz esztendőkben szépségével magára vonja a figyelmet. Most megrettentem, amikor először megláttam. Nem az döbbentett meg, hogy csaknem a felére fogyott, selymes sötét haja elvesztette fényét, bőréről eltűnt a fiatalság hamva és finomsága. Más asszonyok is évek, hosszú évek terhével megjelölten tértek vissza, ónszínű, sápadt arcukba a szenvedés vájta árkait, elkoptatott, kifacsart vénség lett mind, de valahol a száj szögletében, az ajak keserű vonalában, a szem 9