Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek – Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről

A NEMZETISÉGEK HELYZETE (KÜLÖNÖS TEKINTETTEL SZLOVÁKIÁRA) - I. A nemzetiségi jogok - 2. A nemzetiségek sajátos jogai - A nemzetiségek nyelvének használata

Egyébként az említett jogszabályok alapján egyesített helységek új nevének megalkotása több esetben a kellő szakértelem hiányáról tanúskodik. Példaként az egyesítés útján 1960-ban létrejött két új községet említek meg. Cenke, Nagymagyar és Vajasvata összevonásakor az új községnek a „Zlaté Klasy" (szó szerinti fordításban Arany Kalászok) nevet adták, s ugyancsak 1960-ban született meg a Dunaszerdahelyi járásban a „Nový Život" (Új Élet) helységnév, mégpedig Bélvatának, Tonkházának és Kismagyarnak Illésháza községhez csatolása után. Említésre sem méltó, hiszen általánosan ismert, hogy az említett két új elnevezést mind a szlovák, mind a magyar nyelvterületen az egységes földműves-szövetkezetek megjelölésére használják. Nehézségeket okoz még a hegyek és a folyók magyar nevének a használata is, különösen a tankönyvekben.

8

1 Az utcatáblák terén szintén nagy a bizonytalanság. Az 1982-es esztendő elején csupán Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren, Tany községben és részben Somorján voltak láthatók kétnyelvű utcanevek, annak ellenére, hogy e kérdés következetes megoldása iránt fokozódik a nemzetiségi lakosság érdeklődése. A helyzet ez. idő szerint sem változott meg lényegesen. A kétnyelvű utcatáblák elhelyezése iránt állandóan megújuló igényt tükrözi az Érsekújvári Városi Nemzeti Bizottság képviselőinek „interpellációja" is.

8

2 Az pedig csak természetes, hogy e probléma hiányos megoldása a nemzetiségi lakosság körében nem erősíti az egyenjogúság érzetét. A helyzet e téren lényegesen nem javult meg az 1980. november 12-i 336. sz. kormányhatározat elfogadása után sem, amelyben az SZSZK kormánya hangsúlyozza a középületek és a közterületek kétnyelvű megjelölésének a szükségességét. Az utcatáblák egységesítése és elkészítésének központosítása nem váltott ki osztatlan örömöt és elégedettséget sem az államigazgatás helyi szerveinél, sem pedig a lakosság körében. Olyan érzetük támadt, hogy a helyi és a városi nemzeti bizottságok feladatkörét megnyirbálták, egyik legelemibb feladatát az államigazgatás más szervére ruházták át. Ez idő szerint figyelmeztető és vészjelző táblákat (pl. Dohányozni tilos!, Balesetveszély!, továbbá Vészkijárat, Magasfeszültség, Ivóvíz vagy Ivásra nem alkalmas víz stb.) alig lehet találni az üzemekben, a mezőgazdasági szövetkezetek munkahelyein és egyéb, a nyilvánosságnak hozzáférhető helyeken, sem a magyarlakta vidékeken, sem pedig az ukránok által lakott területeken. További fogyatékosságot jelent, hogy az egészségre ártalmas árut nem jelöli meg a kereskedelem kétnyelvű címkékkel, egyes fogyasztási cikkek, bonyolultabb készülékek használati utasítása is csupán egynyelvű, nem beszélve az orvosságok használati utasításáról, az üdvözlőlapokon és a képes levelezőlapokon pedig évről évre hiányzik a két- vagy 8

1 Vö. Bertók Imre: A tankönyvírás és -fordítás általános és nyelvi problémái. Irodalmi Szemle, 1984. január, 58. 1. N

2 L.: Az Érsekújvári Vnb 1973. március 9-i 1087. sz. előterjesztése a városi képviselők felszólalása alapján a kétnyelvű utcatáblák ügyében; az SZSZK Belügyminisztériumának 1973. április 17-i CSÚ-155/1973-sekr. sz. állásfoglalása, amely szerint a szlovák nyelvű utcatáblák használatát úgy „kell felfogni, mint nemzeti demokratikus forradalmunk állandóan érvényes attribútumát". Az 1970. évi 93. sz. hirdetmény nem oldotta meg e téren a nyelvhasználatot az 1968. évi 144. sz. alkotmánytörvény szellemében. 210