Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Pálos klastrom a «halovány hold» alatt

Iszonyúvá tészen nézők, látásának, Mennyit kell szenvedni itt — egy poétának !» — írja egyik versében. * Pedig, aki járt már Elefánton, igazán nem mondhatja ezt a várromokkal koszorúzott vidéket elhagyatottnak, még kevésbé iszonyúnak. Szép ez a táj — és szép volt Ányos korában is. Barcsiay szintén! járt ezen a tájon s nem találta oly visszataszítónak, sőt elragadtatással beszélt a vidék természeti szépségeiről. Ányosnak annál inkább tetszhetett volna, mert gyermekkorát állandóan hegyek között, a Bakonyban töltötte, elragadtatással írt a Bakony szépségeiről s így Elefánton csak lelki adottságának megfelelő környezetet találhatott. Teljesen helyes Mittuch konklúziója, hogy ez a vidék csak Ányos sötét lelki tükrében válhatott olyan »ellenszenvessé«. Természetes, hogy Ányos a pesti szép napok után sehogysam tudott beleilleszkedni az új környezetbe, melyben régi életének minden velejárója hiányzott. Természetes azonban az is, hogy ez az állandó pesszimizmus, elvágyás, mely szenzitív lelkületét megszállta, bizonyos kesernyés nézőszöget termelt ki benne — s mindent, — a vidéket is — a bánat sötét szemüvegén át látott. Aztán tekintetbe kell vermünk, hogy Ányos nem csak költő volt, aki mint ilyen sokkal érzékenyebben reagált mindenre, hanem szentimentális költő is volt, tehát egy fokkal még érzékenyebb lélek, akinél az érzések hatványozottabb mértékben jelentkeztek, mint többi költőtársánál. Sötét lelki szemein át tehát egyenesen borzasztónak találta a magányt s fájdalmába belevonta a természet színeit is. így jutott el az »iszonyatos» jelzőig. Van aztán még egy jelentős körülmény, mely Ányos nyitrai tartózkodásának bánatos megnyilatkozásait megmagyarázza : Ányos szerelme az ismeretlen lány iránt, akiről az irodalomtörténet máig sem tudja, ki volt s akit * Érdekes, hogy ugyanígy ír egy helyütt Bacsányi János is, aki nyitrai tartózkodása alkalmából szintén járt Szent Jánosban s Elefánt vidékét »szigorú rideg vidéknek« rajzolta, ahol a »sűrű sötét erdők és magas bértzes hegyek között — mély tsendesség uralkodik.« — 38 —