Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Dalok a homályból

— lm, ebből állott urasága. Szívének szomja volt a végtelen S fölötte elsuhant a dús jelen. Addig kerülte a világot, Míg nem e rossz gödörbe hágott. Dobj rá követ ! Itt nyugszik ő, Nem jelzi sírját büszke kő. Ah, mert nem tudva minden lenni, öledbe hullt ó néma semmi ! — 105 —