Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

Molnár Imre: Kényszermagyarok, a csehországba került magyarok II. világháború utáni történetének fejezetei

90 MOLNÁR IMRE számú törvény, illetve az 1949. január 4-én a szlovák belügyi megbízott által kiadott 45 000/3-V/l- 1948-as körrendelet. Az állampolgárság visszaadása kizárta, hogy a magyarok tízezrei továbbra is a cseh és morva gazdáknál teljesítsenek kényszermunkát, visszaállításuk 1949 elején indult meg. Néhányan közülük minimális kártérítési összegben is részesültek. Hazaérkezésük azonban így sem volt problémamentes. Legtöbbjük házában külföldről vagy belföldről odatelepített szlovák telepescsaládot helyeztek el. Jobbik eset volt, ha házukat, portájukat kifosztva, de üresen találták. Néhányuknál a helybéli vezetőtestület jóindulata vagy a rokonok gondoskodása megmentette a portát és a hozzátartozó ingóságokat. Az illetékesek kezdetben igyekeztek a deportáltakat különböző szükségmegoldásokra kényszeríteni. Rokonoknál vagy más községekben telepítették le őket. Később ezzel már egyáltalán nem törődtek, egyszerűen az állomáson kirakva sorsukra hagyták őket. Ennek a frissen betelepülő és az épp hazatelepülő szlovák és magyar lakosok közt számos összetűzés és rendezetlen viszony kialakulása lett az eredménye. Végeredményben a deportálásból hazatérők hetven-nyolcvan százaléka került csak vissza otthonába. Sok, még Csehországban lévő család értesülve az otthoni helyzetről, a cseh gazdától egyenesen a Szudéta iparvidékre indult, lakást, megélhetést keresni. Ebben ösztönzően hatott rá az országszerte folyó, a Szudéta-vidék újratelepítését szorgalmazó toborzó kampány, amely ingyen lakást, munkahelyet, jó kereseti lehetőséget kínált a szerencsét próbáló vállalkozóknak. E propagandakampány során új ígéret földjeként jellemezték a dél- és északnyugat-csehországi németek után kiürült területeket. A Pozsonyi Magyar Meghatalmazott Hivatal információi szerint a deportált magyarok egyharmada nem tért vissza, vagy visszatérés után újra elindult Csehországba, hogy ott véglegesnek remélt megoldást találjon életére. Sok család szakadt ketté azáltal, hogy a szülők visszatértek szülőföldjükre, a munkaképes fiatalok pedig új munkahelyükön telepedtek le. Újdonsült kenyéradó gazdáik megbecsülték őket, hisz nem a kalandvágy, hanem a szükség vezérelte őket, és ez a munkájukon, teljesítményükön meg is látszott. Ők és az utánuk lassú folyamatként meginduló és máig tartó migráció jelenti a csehországi magyarok negyedik hullámát. Az ő számbeli utánpótlásukat az időről időre meg-megismétlődő munkaerő-toborzó kampányok biztosítják.

4

5 Csehország mint kényszermegoldás, afféle „helybéli Szibériaként" való alkalmazása nem ért véget a deportáltak visszatérésével. Sokuk elhelyezkedni nem tudása az otthonukban talált szituáció jelentős feszültségforrásává vált a győzelmét frissen kivívott Csehszlovákiának. Erre a belügyi szervek is felfigyeltek. Olyan rendeleteket hoztak a Szlovák Megbízott Testület 1939. szeptember 12-i ülésén, hogy a visszahozott magyarokat legkésőbb október 15-ig vissza kell helyezniük otthonaikba. Ugyanakkor gondoskodniuk kell a szlovák telepesek elhelyezéséről is. A testület határozata alapján a helyzet megoldására elindították az ún. „Akcia Juh"-ot, a „Dél" akciót 4

6 A rendezetlen vagyoni kérdések megoldására létrehozták az akció járási bizottságait. Ugyanakkor egy titkos záradékban ezek a bizottságok utasítást kaptak arra is, hogy írják össze a politikailag megbízhatatlan magyar családokat, illetve ezek vagyoni helyzetét. A bizottságok jóval a szükségletek felett írták össze a családokat, akiknek a névsorát a pozsonyi Telepítési Hivatal olyan szempontok alapján csoportosította, hogy volt-e a családra kirótt népbírósági ítélet, elkobozták-e vagyonát, kompromittálta-e magát valami másban a család stb. Az előkészületek a legnagyobb titokban folytak, s céljuk az volt, hogy a nemkívánatos, illetve megbízhatatlan