Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

Molnár Imre: Kényszermagyarok, a csehországba került magyarok II. világháború utáni történetének fejezetei

KÉNYSZERMAGYAROK 89 Tájékoztatási Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott Jóbarát című hetilap. A csehországi deportáltak számát illetőleg különböző vélemények ismertek. Juraj Zvara történész állítása szerint Csehországba 9610 családot, azaz 61 640 személyt szállítottak, akik közül 2154 család önként távozott Dél-Szlovákiából 4

0 A kiküldött egyházi képviselők jelentései 70—100 ezer közti magyar kitelepítettről beszélnek. A pozsonyi magyar meghatalmazott a kirendeltségei által beküldött tájékoztató jelentései alapján 1947-ben hatvanezerre becsülte számukat. A Csehországban élők elmondásai alapján egy percig sem nyugodtak bele sorsukba. Keserű életük és leküzdhetetlen honvágyuk késztetésére már a deportálás első évében tíz-tizenötezer személy szökött vissza szülőföldjére.

4

1 Nagy része rokonoknál vagy ismerősöknél bujdosott, ellenük valóságos hajtóvadászatot rendeztek a biztonsági szervek. Akit elfogtak, azt könyörtelenül visszatoloncolták, sokuknak egész családját bántalmazták a történtek miatt. Akadtak olyanok, akik a szökés után paradox módon önként jelentkeztek csehországi munkára, de már nem nagy gazdasági birtokra, hanem ipari üzemekbe. Számos üzem vezetése az így érkezettek kiadatását — mivel körözést adtak ki ellenük a hatóságok — a munkaerőhiányra hivatkozva megtagadta. Egy-egy ilyen ipari üzem munkásszállását a magyar nemzetiségű dolgozók egyszerűen csak „menekülttábornak" nevezték.

4

2 1948 tavaszán lejárta felé közeledett az 1945/88. számú elnöki rendeletben meghatározott egy év és az ezt meghosszabbítandó hat hónap. A csehszlovák hatóságok különböző manőverekkel próbálták önkéntes jelleggel visszaszorítani a csehországi munkaszolgálatos magyarokat.

4

3 A propaganda ígéretei a sajtón keresztül is megjelentek. 1948 áprilisában jelent meg az 1948/76. számú kormányrendelet és az 1948/77. számú belügyminiszteri rendelet. A rendelet 3. §-a értelmében az állampolgárságukat elvesztett egyének újra kérelmezhetik a csehszlovák állampolgárságot. A kérelmeket azonban határidőhöz kötötték. Ezt a határidőt az 1948/77. számú belügyminiszteri rendelet azoknak a magyar nemzetiségű személyeknek állapította meg, akik legalább egy éve Csehországban tartózkodtak, és továbbra is ott maradnak. Ezt garantálandó három évre ideiglenes állampolgárságot kaptak, majd három év elteltével ígéretet kaptak a végleges állampolgárság megszerzésére. Tehát a csehszlovák állampolgárság iránti kérelem beadása három évre szóló önkéntes Csehországba való elköteleződést jelentett. Néhány, magyarokat foglalkoztató járás munkahivatala (pl. a Žateci) külön pénzbeli támogatást is ígért azok számára, akik a csehszlovák állampolgárságot, s ezzel együtt az ottmaradást kérelmezték. A deportált magyarok ezrelékben kifejezhető hányada jelentkezett csupán az illetékes szerveknél állampolgársági kérelemmel. A kormányzatnak újabb megoldás után kellett néznie. Ennek értelmében adták ki 1948 júliusában az 1948/175. számú törvényt, amely az 1945/88. számú elnöki dekrétumot módosította, mégpedig úgy, hogy az egyéves munkaszolgálat ideje két évvel (1 + 1 évvel) meghosszabbítható az illetékes járási munkahivatalokban. A történelem menete azonban lassan anakronisztikussá tette a Csehországba hurcolt magyarok ügyét, mivel az 1947-es évben újból megindultak a két ország között megszakadt lakosságcsere-tárgyalások, és ezek eredményeképp a népcsere is megkezdődött. 1947. április 12-vel kezdődően. A csehszlovák fél az 1948. augusztus 4—7. közt folyó pozsonyi tárgyalásokon elérve azt, hogy a magyar fél a lakosságcserét 1948 végéig folytassa, nem zárkózott el az elől, hogy a visszamaradt magyarok számára megadja az állampolgárságot.

44 Ennek törvénybe foglalását eredményezte az 1948. november 17-én meghozott 1948/245.