Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Molnár Imre: Kényszermagyarok, a csehországba került magyarok II. világháború utáni történetének fejezetei
88 MOLNÁR IMRE hogy rendszeres bérezésük biztosítva volt, míg a gazdák esetében ez nagy mértékben függött a gazda anyagi helyzetétől, az az évi termésátlagtól. Az elmaradt vagy hiányos bérezés ügyében a járási Munkahivatalnál fellebbezhetett ugyan az alkalmazott magyar, ám panaszaira orvoslást nem biztos, hogy talált. Egyébként minden vonatkozásban a járási Munkahivatal felügyelete alatt álltak a Csehországba szállított magyarok. E hivatal engedélye nélkül munkát, lakhelyet nem változtathattak. Itt végezték el széttelepítésüket is oly alapossággal, hogy településenként négy-öt család kerüljön csak egy helyre. Kivételről egy esetben tudnak a megszólaltatottak, a Žateci járásban egy Milineves faluban a falu harminc családjából huszonkettő, tehát a többség volt magyar. 3 4 A deportált magyarok jogi helyzete teljesen nonszensz volt. A Munkavédelmi Hivatal modern „röghözkötöttségi" állapotként kezelte sorsukat. Ha elbocsátották őket állásukból, vagy nem tudtak számukra munkát biztosítani, akkor sem hagyhatták el a számukra kijelölt tartózkodási helyet. A rendelkezések tiltották a házasságot magyar és cseh vagy más szláv nemzetiségűek között. Akadtak járások Morvaországban és Prága környékén, ahol a csendőrség ellenőrizte az érkező postai küldeményeket, és a hazaküldött leveleket. Egymás látogatására is csendőrségi engedélyre volt szükség. 3 5 Számos család szökése miatt erősödött a magyarok ellenőrzése, ami azonban a legmeglepőbb tény, hogy a körükben lelkipásztori tevékenységre kiküldött komáromi református lelkésznek, Tóth Kálmánnak lelkészi működéséhez előzetesen a csehszlovákiai hadügyminisztériumtól kellett engedélyt kérnie. 3 6 Rajta kívül egyébként a katolikus és az evangélikus egyház egy-egy lelkészét bízta meg a Pozsonyi Magyar Meghatalmazott Hivatal azzal, hogy a Csehországba hurcolt magyarokat meglátogatva tegyenek jelentést tapasztalataikról. A kiküldött lelkészek közül Pethő Károly katolikus, Mathaeides Gyula evangélikus és Tóth Kálmán katolikus pap mellett Szabó Antal református lelkész neve és beszámolója ismert előttünk. Tőlük szerezhetünk tudomást arról, hogy a Csehországba deportált magyarok ritka kivételtől eltekintve valamennyien a hazainál rosszabb lakás- és életkörülmények közé kerültek. Jó állapotban lévő nagy lakásokba akkor sem engedték be őket, ha azok lakatlanok voltak. Gyakran olyan munkakörökbe osztották be őket, amely megerőltető és számukra ismeretlen volt — például komlóföldekre, erdészeti munkálatokra, nagyüzemi állattartásra stb. Általános körben elterjedt volt a kiskorú gyermekek munkába állítása. Élelmezési és ruházati cikkeik beszerzése az érvényben lévő jegyrendszer alapján történt, de a magyarokat nem mindenütt szolgálták ki a helyi lakossággal egyformán. 3 7 A közösségi kulturális életük megszűnt, hiszen gyülekezési szabadságuk korlátozva volt. Iskolaköteles gyermekeiknek csupán ötven százaléka járt iskolába, a cseh nyelv azonban számukra is teljesen idegen volt, és ez tanulmányi eredményeikre is rányomta bélyegét. Akadt járás (Podbořany), ahol a magyar nemzetiségű tanulókat egyszerűen nem vették fel a középiskolába 3 8 Közösségi életük egyetlen lehetősége volt a körükben végzett lelkipásztori munka. Ezt sok esetben akadályozták a hivatalos közegek, mégis szinte egy emberként vettek részt rajta a környékbeli magyarok felekezetre való tekintet nélkül. 3 9 Az egy-egy körzetbe szétszórt magyarok közt negyed- vagy félévenként került sor istentiszteletre, igehirdetésre. Magyar nyelvű nyomtatott írás itt 1945 után első ízben 1947 végén jutott el néhányukhoz a Pozsonyi Magyar Meghatalmazott Hivatal közvetítésével a Magyar Áttelepítési Kormánybizottság által kiadott lap, az Új Otthon, és 1948-ban a Prágában szerkesztett a
