Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

56 G. KOVÁCS LÁSZLÓ A különböző állásfoglalások egybevetése és összegzése alapján elmondhatjuk, hogy míg 1943-ig, esetenként 1944 tavaszáig-nyaráig gyakoriak az élesen szovjetellenes megnyilatkozások, s a németek háborús céljait pozitívan értékelik, 1944 elejétől egyre szaporodnak a háborúellenes nyilatkozatok. A háború kezdeti szakaszában — amíg a németek sorozatosan aratták győzelmeiket — a magyar sajtó is rendszeresen megemlékezett a náci párt hatalomra kerülésének évfordulójáról és Hitler születésnapjáról. Igaz, e megemlékezések hangja nemegyszer a „kötelező udvariasság" fogalmát juttatja eszünkbe, de vitathatatlan tény, hogy a rendkívüli győzelmekkel alátámasztott német háborús propaganda s az éveken át folytatott szovjetellenes rágalomhadjárat a szlovákiai magyarság körében sem maradt hatástalan. Esterházy és társai egyetértésüket fejezték ki a németek háborús céljaival, és hangoztatták, hogy támogatják az „új Európa" kialakítását — hittek abban, hogy ezzel a magyarság érdekeit szolgálják. A magyar pártvezér nem egy alkalommal kifejtette, hogy a magyaroknak támogatniuk kell a tengelyhatalmak háborúját: „Ebbe a háborúba nekünk is be kell kapcsolódnunk, hozzá kell járulnunk a mi csekély erőinkkel is ahhoz, hogy a szövetséges csapatok minél előbb megnyerjék a háborút. Mert ha ez nem történne meg, egész Európa jövője kérdéses lenne." Ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy a szlovákiai magyarság hozzájárulását a rend és a fegyelem megtartása és a jól végzett munka kell, hogy jelentse. Amint a fenti nyilatkozatból is kitűnik, a Szovjetunióval szembeni állásfoglalást a rendkívül ellenséges hangnem jellemezte. A szovjetellenességhez a magyarság vezetői jószerivel a háború végéig „hűségesek" maradtak. Esterházy 1944. február 28-án, az országos pártvezetőség ülésén felhívta a figyelmet arra, hogy a Szovjetunió ellen harcolóknak „határozott ellenállást kell tanúsítaniuk a moszkvai szirénhangokkal szemben... Mi részben saját tapasztalatból nagyon jól tudjuk, mi a bolsevizmus. Olyan métely az, amely ha elterjedne, végleges lelki fertőbe süllyesztené az emberiséget, megsemmisítené az emberi szellemnek évszázadok folyamán alkotott értékeit és újabb százezrek vagy talán milliók elpusztítását vonná maga után". Esterházynak és híveinek a szemében a Szovjetunió az elnyomás és a barbár pusztítás megtestesítője volt; a Magyar Párt vezetője szerint a Szovjetuniónak mindaddig nem szabad hinni, amíg „a bolsevizmus nem tűzi ki szintén maga elé a krisztusi szeretetet... s amíg nem hirdeti maga is Krisztus tanait és a keresztény felebaráti szeretetet. Ugyancsak a fent említett ülésen jelentette ki: "Ha van a világon eszme, amely ellen a múltban is harcoltunk és harcolni fogunk, az a kommunizmus." Esterházy — akárcsak Magyarország és Szlovákia kommunistaellenes beállítottságú vezetői — gyakran figyelmeztette híveit, hogy a szovjet rendszer az örök szolgaságot jelentené Európa népei számára, és „a bolsevizmus véres kezű zsarnoksága" olyan fenyegetés, amelynek mindenáron ellen kell állni. Kétségtelen, Esterházy és követői készen álltak a harcra minden olyan eszmeáramlat ellen, amely „akár a marxista, akár a szovjet ideológiát szeretné itt felburjánoztatni", s a korabeli szlovákiai magyar sajtót lapozgatva azt is látjuk, hogy a magyarság képviselői sem voltak mentesek a hitleri birodalomhoz fűződő illúzióktól, s hitték, hogy a náci vezér „minden vágya csak az, hogy tartós európai békét biztosítson minden nemzet fiai javára". Láthatjuk tehát, hogy míg egyfelől a német fasizmus háborús céljainak a helyeslésével találkozunk — legalábbis a háború első éveiben —, másfelől a pártvezér irányadó és elvi jelentőségű állásfoglalásait határozott szovjetellenesség jellemezte. Egyoldalú volna azonban a kép, ha elhallgatnánk, hogy sem Esterházy, sem a Magyar Párt nem tette magáévá a