Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

MAGYAROK SZLOVÁKIÁBAN (1939—1945) 55 egyszer hangsúlyozták, hogy „az igazi magyarság követelményei közé" az európaiság is beletartozik. Már a világháború sötét felhői tornyosultak Európa egén, amikor Esterházy 1939 decemberében így nyilatkozott: „Mi, magyarok a Duna medencéjében kettős hivatást teljesítünk: keresztény magyart és általános európait". Más alkalommal, immár 1944-ben, Esterházy „a nagyon is veszélyeztetett általános európai civilizációról" beszélt, s újfent hangsúlyozta a kereszténység szellemének egyesítő erejét, mégpedig a magyarok és a szlovákok viszonylatában is. Rámutatott arra is, hogy a magyarságnak kötelessége haladnia a korral, bár ez a haladás csak a reformok útján valósulhat meg. Sokatmondó, a Magyar Párt központi vezetőségének 1941. december 5-én megtartott ülésén elhangzott nyilatkozata, melyben többek között ezt mondta: „Modern és haladó vagyok, beilleszkedem a mai korba, befogadom az új eszmeáramlatokat, de csak kereszténységem és magyarságom szűrőjén át engedek nekik teret az érvényesüléshez... A keresztény, nemzeti és szociális hármasság marad mindig minden kiindulásunk alapja." Mondhatni, Esterházy minden alkalmat megragadott arra, hogy a magyarságot kitartásra és optimizmusra ösztönözze, s figyelmeztesse legfontosabb kötelességére: „Megmaradni tántoríthatatlan keresztény magyarnak." A magyarság hangoztatása azonban korántsem jelentette valamiféle felsőbbrendűség deklarálását. Esterházy nézete szerint, melynek az Új Hírek 1940. január 28-i számának tanúsága alapján a pártvezetőség ülésén is hangot adott, a magyaroknak be kell illeszkedniük az „új rend európai koncepciójába", s az egyébként nem kevésszer emlegetett Szent István-i gondolatot is úgy értelmezte, hogy az „a Szent István-i területeken csak egyenrangú népeket és nemzeteket ismerhet. Egymás mellé s nem egymás alá- vagy fölérendeltségben". Ugyanebben a beszédben a szociális kérdésről is szólt, s élesen bírálta e probléma marxista felfogását: „Az osztályellentétekre alapított marxizmus egyes osztályok megnyomorításával, sőt megsemmisítésével akart fölemelni más osztályokat, holott emberi és keresztény felfogás csak az lehet, hogy... igazságos elosztással mindenkit részesítsünk abban a jóban, amit magunknak, a mi osztályunknak vagy a mi népünknek kívánunk." A Magyar Párt vezetője szabadságot és függetlenséget követelt mindenkinek, s gyakran hangsúlyozta: a magyarok a „realitások útján járnak", és tudják, hogy „nemzetük fennmaradását csak a szabadság szeretetével biztosíthatják", s épp ezért nem törekedhetnek más nemzetek elnyomására. Esterházy nemcsak a nemzetek szabadságának a gondolatát vetette fel, de az egyén jogairól sem feledkezett meg: a parlamentben már 1939 szeptemberében kijelentette, hogy az állampolgárok szabadságjogai „éltető elemei és kellékei minden egészséges állami életnek". A magyar pártvezér s vele együtt a szlovákiai magyarok hatalmas többsége elutasította a totalitarizmust, csupán a szélsőjobboldali elemek kis csoportja képezett kivételt. Megállapítható tehát, hogy a leggyakrabban hangoztatott elvek közé elsősorban a kereszténység és a magyarság iránti hűség tartozik, de igen fontos szerepet kapott a sajátosan értelmezett „szociális eszme", a nemzetek közötti kölcsönös megértés hangoztatása is, természetesen különös tekintettel a szlovákokhoz fűződő viszonyra. A szlovák állam vezetőinek Esterházy a magyar kisebbség megértését, „igaz magyar munkáját és hűségét" ígérte. Általában elmondható, hogy a nemzeti öntudathoz és a valláshoz kapcsolódó gondolatok hangoztatása mindvégig jellemző volt a szlovákiai magyarság képviselőinek a megnyilvánulásaira és a szlovákiai magyar sajtóra. Nyomatékos hangsúllyal szóltak a magyarság képviselői a második világháborúról, a nácizmushoz, valamint a kommunizmus eszméihez és a Szovjetunióhoz fűződő viszonyról.