Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)
44 G. KOVÁCS LÁSZLÓ túsznak tekintette, melynek segítségével toleránsabb nemzetiségi politikára kényszerítheti a Horthy-kormányt, tehát javíthatja a magyarországi szlovákság helyzetét, amely szintúgy nem volt irigylésre méltó. Ugyanakkor Esterházy is joggal mondta a pozsonyi Magyar Hírlap 1943. december 23-i számában idézett parlamenti beszédében, hogy „rengeteg anomáliát tudnék felhozni az ÚSB (Ústredňa štátnej bezpečnosti — Állambiztonsági Központ — G. K. L. megjegyzése) és a belügyi kormányzat számlájának terhére". Ismét követelte, hogy a „vexaturák és a magyarságot mélyen sértő anomáliák megszűnjenek", de követelése hiábavaló volt. A magyar kisebbség pártját, kulturális és szociális szervezeteit továbbra is az irredentizmus központjainak tartották, tovább folytatódtak a házkutatások, melyek során ellenséges szellemű röplapokat, irredenta irodalmat, nemzetiszínű karszalagokat, magyar zászlókat, jelvényeket kerestek, s a biztonsági szervek változatlanul nagy figyelmet fordítottak a magyarok „államellenes összeesküvéseinek" és felforgató tevékenységeinek leleplezésére. Az államhatalom képviselői gyakran tettek ígéretet a magyarság panaszainak kivizsgálására és orvoslására, de tényleges javulás Esterházy minden igyekezete ellenére sem következett be, mégpedig azért nem, mert ha ki is adnak jogorvoslást célzó intézkedéseket, életbelépésüket a végrehajtó közegek megakadályozzák, mivel a hivatali apparátus meglehetősen ellenségesen viszonyul a magyarság követeléseihez, vagy legalábbis közönyös irántuk — jelentette ki a parlament költségvetési vitájában az Új Hírek 1940. december 22-i számának tudósítása szerint. A magyarságnak ellenségként való kezelésében csupán 1944-ben tapasztalunk változásokat, ám akkor sem azért, mert a szlovák kormány nemzetiségi politikája liberálisabb és toleránsabb lett; a változást az okozta, hogy a hatalom számára egyre nagyobb gondot jelentett a növekvő antifasiszta ellenállás, a partizánmozgalom, az illegalitásban működő kommunista párt s 1944 augusztusától az ország területének nagy részére kiterjedő szlovák nemzeti felkelés. Amint arról már a bevezető részben szó volt, a magyarság részvétele a hatalomban — mely részvétel a hivatalosan bejegyzett Magyar Párt által valósult volna meg — gyakorlatilag mindvégig csupán illúzió maradt. A hatalomban Hlinka Szlovák Néppártja mellett csak a németek pártja, a Deutsche Partei részesedett, a szlovákiai magyarok csupán annyiban, hogy részt vehettek a községi önkormányzatban. Erre a részvételre ott volt mód, ahol a lakosságnak legalább az egyhatodát magyarok alkották, s ezen aránynak megfelelően állapították meg a hattagú helyi képviselő testületben jelenlevő magyarok számát. De a magyarok jelenlétének az állam politikai életében volt egy másik vonatkozása is, ez pedig az arizálásban való részvétel. Igaz, a zsidó üzemek, földbirtokok, üzletek stb. kisajátítása a szlovákok privilégiuma volt, s jelentős volt a németek részesedése is, míg a magyarokét ezzel szemben kicsinek nevezhetjük, csak kisebb vállalatokat, birtokokat stb. juttattak nekik. Érdemes külön is figyelmet szentelnünk a szlovákiai magyarság és az irredentizmus viszonyának, mivel a szlovákok által leggyakrabban hangoztatott vádak közé tartozik, hogy a magyar kisebbség Magyarország területi revízióra törekvő politikájának eszköze volt, s afféle ötödik hadoszlopnak számított. Hangsúlyozni kell, hogy a Magyar Párt és a legálisan működő magyar szervezetek részéről kifejezetten irredenta megnyilvánulásokra nem került sor, ám találkozhatunk ezekkel a magyar kisebbség egyes tagjainál, illetve csoportjainál. Nézzünk meg néhány esetet, hogy pontosabb képet alkothassunk az ilyenfajta megnyilvánulásokról.
