Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

MAGYAROK SZLOVÁKIÁBAN (1939—1945) 43 mondta a szlovák parlamentben elhangzott beszédében az Esti Újság 1940. május 8-i számának tanúsága szerint. A magyarok sérelmei között 1940 novemberéig első helyen a Magyar Párt regisztrálásával kapcsolatos visszásságok szerepeltek. A párt ténylegesen működött, de ténykedését a szlovák hivatalos szervek voltaképpen csak eltűrték, a regisztrálást állandóan halogatták, arra hivatkozva, hogy a Magyarországon élő szlovákoknak sincsen hivatalosan bejegyzett politikai pártjuk. A regisztrálás hiánya azt jelentette, hogy a Magyar Párt — amint erre Esterházy János 1940. május 17-én a parlamentben elhangzott beszédében felhívta a figyelmet — nem fejthet ki olyan politikai tevékenységet, mint amilyet a szlovákiai magyarság érdekképviselete megkövetelne, s nem működhet olyan körülmények között, melyek adottak lennének abban az országban „ahol politikai szabadság uralkodik". Ez a kijelentés elsősorban azért érdemel figyelmet, mert éles fényt vet a szlovák állam politikai viszonyaira, s egy olyan politikus szájából hangzott el, aki maga is tagja volt az ország parlamentjének, s gyakran hangsúlyozta lojalitását, rokonszenvét és megértését. Esterházy rámutatott arra, hogy 1938 ősze óta a szlovákiai magyarságnak egyetlen népgyűlés megtartására sem nyílott lehetősége, „és a legszűkebb pártvezetői értekezleteket is csak a legnagyobb nehézségekkel tudjuk megtartani". Beszédéből kiderült, hogy ő maga is — a szlovákiai magyarok egyetlen országgyűlési képviselője — csak Hlinka Szlovák Néppártjának jelölőlistája által lett képviselő, mivel a magyaroknak nem volt módjuk saját jelöltet állítani. Esterházy képviselői tevékenysége 1939 nyarától jórészt abban merült ki, hogy a magyarság érdekében jogorvoslást próbált kieszközölni a szlovák állam vezető szerveinél. Jellemző módon az esetek nagy részében csak ígéreteket, hangzatos frázisokat hallhatott, ám a magyarság érdekében történő gyakorlati lépésekre legtöbbször nem került sor, vagy ezeket csak vonakodva és lassan tették meg. A Magyar Párt regisztrálására is csupán akkor került sor — 1940 novemberében —, amikor Magyarországon hivatalosan is bejegyezték az ottani szlovákság politikai pártját. Meg kell jegyeznünk, hogy a viszonossági elv érvényesítéséhez általában makacsul ragaszkodó szlovák kormány a regisztrálással bizonyos szempontból „nagylelkűséget" is gyakorolt, mivel a reciprocitás alapján nem voltak meg a regisztráláshoz szükséges feltételek, de a pozsonyi kormány „igazságosan és nemzetiszocialista szellemben akart eljárni". A párt nyilvántartásba vétele újra felélesztette a magyarság reményeit, hogy sorsa, helyzete jobbra fordul. Maga Esterházy is „új korszak" kezdeteként értékelte a regisztrálást, de a magyarság és a szlovák állam viszonyában ezt követően sem fedezhető fel lényeges javulás. Igaz, csökkent a magyarellenes megnyilvánulások száma, ritkábbá váltak a különböző zaklatások (házkutatások, beidézések, kihallgatások), de ennek ellenére is gyakran találkozunk kifejezetten magyarellenes intézkedésekkel. A Magyar Párt politikai tevékenysége gyakorlatilag szünetelt, illetve arra korlátozódott, hogy a párt vezetője beadványokat intézett a szlovák kormányhoz, felsorolta a magyarság sérelmeit az országgyűlés ülésein, és kérelmezte — töhb alkalommal is — a budapesti kormánynál különböző engedmények és jogok megadását a magyarországi szlovákok részére, hogy csökkenjen a szlovákiai magyarokra nehezedő nyomás, és kialakuljanak a helyzetük javulásához szükséges feltételek. Az idő múlásával Esterházy — s általában a szlovákiai magyarság — bizalma egyre inkább szertefoszlott, noha a hivatalos fórumokon és a szlovákiai magyar sajtóban változatlanul hangsúlyozták a szlovákság iránti bizalmat és bátorságot, a készséget az együttműködésre. Mindazonáltal a szlovák kormány nem változtatott a magyarsággal szembeni politikáján, s a magyar népcsoportot mindvégig