Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések
Vargáné Tóth Lídia: A termelés és fogyasztás összefüggései Nyékvárkony népi táplálkozásában
68 VARGÁNÉ TÓTH LÍDIA görhönyt és kőttést manapság is fogyasztanak. A község gazdálkodására rányomta bélyegét, hogy Dunaszerdahelytől — a piactól, az állandó értékesítési lehetőségtől — 8 — 10 km-re fekszik. így tejjel, tejtermékkel naponta bejárni nem volt érdemes. Ezért a tehenek takarmányozására nem fektettek nagy súlyt. A család tejszükségletét így is fedezni tudták. A jelzett időszakban a táplálkozás összetevőit vizsgálva megállapítható, hogy sok volt a tészta, a liszt alapanyagú étel, a húsfogyasztás pedig szinte kizárólag a vasárnapi, illetve ünnepi alkalmakra korlátozódott. Kedveltek voltak az egytálételek, különösen a második világháborúig. A levesek közül egyformán fontosak a habart és rántásos változatok. Hetente legalább egyszer főzeléket készítettek, ennek alapanyaga az évszaktól és attól függött, hogy mit termesztettek. Kenyérgabonának a búzát vetették. A legjobb kenyér szerintük a búza és kevés rozsliszt keverékéből sült. Az ünnepi és alkalmi étkezések a hagyományoknak megfelelően zajlottak le. Előre számoltak velük, tartalékolták a szükséges nyersanyagot. Az ilyen alkalmak módot adtak új ételek bemutatására is. így a régi és az új egymás mellett jelentkezett az ünnepi táplálkozásban. Egy fontos megállapítás még a dolgozat elejére kívánkozik. Csallóközt a magas szintű paraszti polgárosulás jellemezte. Közel voltak a piacok, és kedvezőbb piaci viszonyok uralkodtak az átlagnál. Ennek köszönhetően a falvak nem voltak elszigetelve a várostól, az újdonságokkal való megismerkedésük gyors léptekkel haladt. Természetesen ez vonatkozik Nyékvárkonyra is. A táplálék nyersanyagának beszerzése Zsákmányoló gazdálkodás (gyűjtögetés, halászat, vadászat) A táplálék nyersanyagának egyik megszerzési módja a gyűjtögetés, melynek különösen a múltban volt nagy jelentősége. A táplálékkiegészítésnek ez a válfaja a századfordulón már létezett, de nem volt létfontosságú. A XX. század során e tevékenység a minimumra csökkent. Ma inkább csak a változatosság kedvéért fogják meg a kertjükbe tévedt nyulat, fácánt, és szednek teának való növényeket. A fiúk körében kedvelt tevékenység volt a vad madarak fészkének dézsmálása. Kiszedték a tojásokat vagy a madárfíjjakot. Erre a tevékenységre a liba- és tehénpásztorkodás bőven adott alkalmat. A madártojást kiszíva fogyasztották el. A fogoly és a fácán tojását levestésztába használták fel. Szokás volt verebeket is fogni, levest főztek belőlük. A verebeket szita segítségével fogták meg a földön vagy a nádtetős házak tetején. (A tetőbe lyukat fúrtak, a verebek belerepültek, majd a lyukra ráborították a szitát, megveregették a tetőt, a kiröppenő madarakat pedig a szita foglyul ejtette.) Foglyot és fácánt hódvassal vagy tőrrel fogtak. Ezt a tevékenységet rapsickodásnak nevezték, mert a törvény tiltotta. A nyulat agyondobták a határban. A foglyot, fácánt levesnek és pörköltnek készítették el, a nyulat savanyúan vadasnak. A fiatal varjakból levest főztek az asszonyok. Vizsgált területünkön a halászat nem volt jelentős. A kanálison az őrök nem engedték, érvényes halászengedélye pedig csak néhány embernek volt. Titokban szoktak kijárni tőrrel csukát fogni. (Lécre erősített dróthurok volt, amit a hal fejére húztak.) Hálóval apróbb halakat fogtak, és sózva, paprikázva sütötték meg. A csukát a 60-as években márkirántották. Ismerték a süllő, kárász, dörgincs, tomol stb. halakat. A halászat csak esetleges volt, így ritkán fogyasztottak halételeket. Az idősebb emberek ismeretei nagyon széles körűek, kitűnően ismerik a növényeket. A vadnövényeket elsősorban gyógyítási célokra gyűjtögették. Árokpartok, legelők, erdőszélek voltak színterei ennek a tevékenységnek. Nők és gyermekek végezték. A gyerekek kedvenc csemegéje a papsajt gombja, amit lecsipegettek éhségük csillapítására. Orvoshoz nem jártak, .csak
