Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések

Vargáné Tóth Lídia: A termelés és fogyasztás összefüggései Nyékvárkony népi táplálkozásában

NYÉKVÁRKONY NÉPI TÁPLÁLKOZÁSA 67 Nyékvárkony két közigazgatásilag ma már összetartozó településből, Nyékből és Várkonyból áll. A két községet 1940-ben vonták össze. A választóvonalat a kanális alkotta. Várkony első említése 1260-ból való Warkun néven. Nyéket először 1242-ben említik a korabeli dokumentumok. Mindkét község a valamikori Pozsony vármegye Alsó-csallóközi járásához tartozott. Nyék „egyike a vármegye legrégibb községeinek" — írja Borovszky Samu a Magyarország vármegyéi és városai című munkában.

1 Várkonynak a XIX. században uradalmi fácánosa, tehenészete, pálinkafőzdéje, gőzmalma volt. Fényes Elek 1851-ben a következőket írja Nyékről: „Szénája nagy bőséggel, kivált ha az esztendő szárazabb, azonban idegen marha nem kedvesen eszi. Szarvasmarhát, lovat szépet nevel; szántóföldjei perjesek."

2 Ugyanott olvashatjuk Várkonyról: „Fő gazdagsága sok rétjeiben s legelőjében áll; erdeje is derék."

3 Az egyesített település Csallóköz központjában 111 — 116 m tengerszint feletti magasságban fekszik. Határának kiterjedése 3834 ha. Több mint kétezren laknak a községben. Nyékvárkonyon több ízben folytattunk néprajzi gyűjtést. Először 1979 és 1980 nyarán, majd 1988-ban és 1989-ben. Jelen dolgozatban a népi táplálkozás és gazdálkodás témákkal foglalkozunk. Igyekszünk bemutatni a termelés és fogyasztás összefüggéseit Nyékvárkony népi táplálkozásában. Tudatában vagyunk annak, hogy a témát teljes részletességgel a dolgozatban kimeríteni nem tudjuk, így csak a főbb összefüggések bemutatására törekszünk. A szakirodalomban kevés hasonló jellegű munkát találtunk, ezért a dolgozat súlypontja saját helyszíni gyűjtésünk anyagán nyugszik. A munka időhatárát az emlékezettel még elérhető időben szabtuk meg (kb. a századforduló). A paraszti gazdaságokban a termelés és fogyasztás mindenkor szoros összefüggésben volt. Mint ahogy idős adatközlőnk mondja: „Aszt fogyasztottunk, amit megtermeltünk." Mégsem ennyire egyszerű a dolog. A gazdálkodás csakúgy, mint a táplálkozás több tényező által befolyásolt. Függ a helyi adottságoktól, a földrajzi és éghajlati viszonyoktól, a társadalom szerkezetétől, ízléskultúrájától, a birtokstruktúrától, az illető mikrotársadalom életszemléletétől, hagyományaitól és egyebektől. Mindkét községben a kis és közepes gazdaságok voltak többségben. A gazdaságon belül a földművelés és állattartás közül egyiket sem preferálták. A legtöbb az 1 — 5 holdas szántófölddel rendelkező birtokos. Viszonylag sok mégaz5 —10és 10—20 holdas kategóriába tartozók száma. Ennél nagyobb földbirtokkal a lakosság kis hányada rendelkezett. Az 1895-ös összeírás elég sok méhcsaládot említ. A mézet még Bécsbe is vitték értékesíteni. A századforduló utáni években a méhészkedés hanyatlásnak indult; a 30-as, 40-es évekre alig maradt 1—2 méhcsalád. Ezt támasztja alá Kósa Rudolf adatközlő is: „Öregapám idejibe sok vót a mí, kasokba égisz tavasztú őszig a határbo vótak, sěnki sě bántotta. Vót a tallóvirág, asztot igen szerettík. Lefújtották, úgy věttík el a mízet." Megfogyatkozásuknak többféle oka lehet, egyrészt a gazdák igyekeztek a tarlót gyorsan leszántani, nem volt a méheknek megfelelő táplálék, másrészt a táplálkozásban a XIX. században még nagyobb szerepe volt a méznek mint később (édesítőanyag volt). A XX. században a cukor egyre inkább átvette a méz szerepét. Mindkét falu a Csallóköz hagyományőrzőbb községei közé tartozott. Összehasonlítva pl. a szomszédos Karcsákkal, ide nehezebben jutottak el az újdonságok, az itt lakó emberek kevésbé vállalkozó szelleműek. Ez pl. abban is megnyilvánul, hogy ragaszkodtak a hagyományos vetőmagokhoz. Ujabb fajtákat csak a karcsaiak közvetítésével kezdtek használni. A karcsaiak az uradalomból jutottak hozzá jobb minőségű vetőmaghoz. Ez a jelenség megfigyelhető a táplálkozásban .is. Például a kásák, pépek, kevert lepények az 50-es években még gyakran készültek, sőt