Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések
Gráfel Lajos: Komárom erődrendszere
58 GRÁFEL LAJOS áthaladt, a védelmi rendszer részévé vált. A védelmi rendszeren azután változtatásra csupán a II. világháborút követően került sor, ekkor ugyanis a helyiségeket már másra használták. A fenti átalakításoktól eltekintve az erődrendszer építése folyamatos volt, a védelmi vonal egyes elemeinek építése azonos építéstechnikával történt, beleértve a szerkezeti elemek és építőanyagok használatát egyaránt. A 70-től 500 centiméterig terjedő falvastagság is a korabeli erődépítészeti elgondolások következménye. Az omlásoknál több helyen látható, hogy az épületek szerkezeti magva kőtörmelék (azaz hulladék téglával kevert építőanyag), amelyet a külső, homlokzati oldalon egy vagy két réteg téglafallal, illetve megmunkált kőtömbökből épített fallal borítottak. Az I. bástyától egészen a VII. bástyáig a falak előtér felőli oldalát kőből, a város felé néző oldalát pedig téglából rakták. Az összes eszkarpot és kontraeszkarpot kőből emelték. Ez a borítás vagy soros (a kőtömbökből kialakított sorok magassága és az egyes kőtömbök szélessége nem mindig egyforma), vagy pedig szabálytalan (polygonális ún. küklopsz fal). A kőtömbök mindkét esetben szorosan illeszkednek, ami gondos kőművesmunkáról tanúskodik. A téglahomlokzatok mindig kőből kialakított lábazatra épülnek, a sarkokat beépített kőkockák erősítik. Az egyes kapuk és ablakok boltozatainál a téglák tökéletes illesztése lehetővé tette a fugázat hangsúlyozását, a fugák rajzolata emelte az épület esztétikai hatását. A téglafalakat ily módon nem borította vakolat, vagy pedig csak vékony okkersárga mészvakolatot húztak a falra, ez esetben azonban a fugákat enyhe szürke színnel rajzolták meg. A homlokzati falakat vörös márványból kialakított párkány zárja le. A védelmi rendszer anyagigényessége miatt összetett technikát alkalmaztak. Az építés alapanyaga kő (mészkő) és tégla volt. Ezt a párkányok, bejárati rámák, ablak- illetve ajtórámák, esetenként lábazatok emelése, továbbá a bástyák sorszámát feltüntető kőtáblák esetében vörös márvány fedi. A vörös márvány használatának egyértelműen esztétikai okai voltak. Az építőanyagok kombinálását a rendeltetésük határozta meg. Az építészek egyszerűségre, célszerűségre törekedtek, hangsúlyozva az épületrendszer szilárdságát és monumentalitását. A homlokzatokon kialakított lőrések, ablakok, ajtók, illetve szellőzők elosztása szabályszerűen ismétlődik. Minden helyiség boltíves. A mennyezetet téglából rakták, mégpedig olyan példásan, hogy az a helyiségek tulajdonképpeni funkcióját messze meghaladta. Leginkább a körív alakú boltozatot használták, amely a mennyezeti megterhelést (esetünkben a kazamaták fölé rakott, nehéz földtöltések) átviszi az íveket lezáró, függőleges tartófalakra. Az említett ívek minden altípusa megtalálható, főként a félkör boltozat és az ún. szegment vagy függőkupola, melynek körcikk alakú keresztmetszete van. A tüzérfolyosókban lunettás boltozatú fülkéket alakítottak ki, amelyek lőállásul szolgáltak. A VI. számú bástya központi udvarának két oldalfalában vakárkádokat építettek, ezek védték a tüzéreket az időjárás viszontagságaitól. A vakárkád erősítette a falat is. A termek boltozatvastagsága kb. 65 cm, ezt egy réteg oltatlan mésszel kevert kőtörmelék borítja. Az így kialakított mennyezetre hordták fel a földtöltést. A belső terek téglaszerkezete tökéletes munkát igényelt. A vízszintes sorokból a boltívek vonalába való átmenet nagy gonddal készült. A lakóhelyiségeket kályhákkal fűtötték (szilárd tüzelőanyaggal), falaikat pedig vakolat borította. A folyosók és a .termek padlózatát égetett téglából rakták, a többi helyiség padlóját döngölték. A külső terek egy része, főként azok a területek, ahol az ágyúkat vontatták, illetve a katonák gyülekeztek, kövezett volt. Építészetileg fontos elemnek számítanak a párkányok. Már említettük, hogy a párkányzatot szépen megmunkált vörös márványból rakták. A lapos márványtáblákat a kerületi falak koronájára ültették. A felső része, melyre a földtöltés külső rétegét emelték, kissé lejtett. Esztétikai hatásán túl a párkány vezette el az esővizet. Alsó részén, a saroktól kissé beljebb, vájatot véstek, amely megakadályozta, hogy az esővíz végigfolyjék a falon. A csapadék így a vájatról a fal tövébe folyt.
