Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések

Körkép - A tudomány szerepe a csehszlovákiai magyar szellemi életben

ANKÉT 185 is felmutatható eredményeink volnának azok a döntő érvek, amelyekkel bizonyíthatnék igazi egyenlőségünket, igazolnánk művelődésünk fokozására irányuló igényünket; és igen, méltóképpen utasíthatnók vissza az olykor felbukkanó rosszindulatú gáncsoskodásokat. Ezért tartom ennyire fontosnak — s ebben bizonyára nem vagyok egyedül — nemzetiségi tudományosságunk mielőbbi összegezését, felmutatását, hogy „látva lássanak". Sok szó esett a múltban — s esik ma is — a nemzetiségek híd szerepéről. Úgy vélem, éppen a tudomány volna az egyik alkalmas közvetítő e szerepkör betöltésére. Leghatékonyabb eszköze pedig — micsoda paradoxon — a sok gyötörtetésnek kitett nemzeti nyelv, amely bizonyíthatóan szolgálja, szolgálhatná a legfrissebb tudományos információk cseréjét. A nemzetiségi tudományos dolgozó magától értetődően két kultúrából táplálkozik: az államalkotó nemzet- ületve nemzetekéből, és a szomszédos országbéli anyanemzet kultúrájából. Épp ilyen természetes, egyszerű úton oszthatja meg ezek között azt a szellemi többletet, értéket, amelyet e kultúrák révén profitált. Mondanom sem kell, végső soron kinek származik, származna mindebből haszna... Az utóbbi évtizedek történelmi visszássága az, hogy a lépten-nyomon hangsúlyozott közeledés, internacionalizmus ellenére mintha mindezeknek a fordítottja történt volna. Hadd ne idézzem most a példákat, hisz ilyeneket mindenki garmadával idézhetne. Ezért volna sürgető fölgyorsítani az igazi közeledést, mégpedig a szellem síkján. Ezt a küldetést vállalhatná — nyílván nem minden eredmény nélkül — a nemzetiségi tudomány. Szólni kell arról is, kap-e elegendő társadalmi megbecsülést, odafigyelést a tudomány, ezen belül pedig a nemzetiségi tudomány. Kezdjem mindjárt azzal, hogy elég publicitást sem kap. Némi malíciával azt is mondhatnám, hogy a kutatóintézetek egyetemek, főiskolák műhelyeiben arc nélküliek szürke tömege munkálkodik a szebb holnapunkért. Bizony mondom, nem sértő szándékkal kajánkodom, de mind a felnőttek, mind a fiatalok körében összehasonlíthatatlanul nagyobb népszerűségnek örvendenek az énekesek, színészek, sportolók. Tudom, naivitás részemről elvárni egy átlagembertől vagy fiataltól, hogy nevezze meg néhány tudós kémikusunkat, biológusunkat, közgazdászunkat és így tovább. De ha az elért eredmények iránt érdeklődnénk, akkor is hallgatás lenne a válasz. Ne higgyék azonban, hogy értelmiségi körökben kérdezősködve lényegesen vigasztalóbb kép rajzolódna ki. Ez a dolgok egyik oldala. Bár nem ismerem a másikat, tudományos dolgozóink anyagi megbecsülését, utaztatásukat külföldi kutatóintézetekbe, a jelek szerint e téren sem lehet valami rózsás a helyzet. Bár ismételten hangsúlyozom, innen Nagykaposról nem tudhatom pontosan megítélni a helyzetet, ezért fogadják fenntartással idevágó megállapításaimat. Kisebbségi viszonylatban szinte életbevágóan fontos volna a szociológiai és szociográfiai szaktudomány fejlesztése. Önmegismerésünk leghatékonyabb eszközének tekintem a szociológiai és szociográfiai kutatásokat nemzetiségi területeken. Csakis az ilyen tényekre támaszkodó dolgozatok nyújthatnának pontos tájékoztatást nemzetiségi létünk megítélésében, alapot jövőnk formálásához. A tapasztalatom az, hogy ilyen jellegű érveléseinkben nem támaszkodunk mindig megalapozott tényekre, túlsúlyban vannak bennünk az emocionális elemek — amelyek persze jogosak, indokoltak —, ám higgadtabb, pontos tényeken alapuló argumentáció hasznosabb volna. Persze nem lehet azt sem állítani, hogy teljességgel hiányoznának az ilyen irányzatú munkák irodalmunkból; sőt feltünedeznek itt-ott lapjaink hasábjain is. De nem játszanak, soha nem játszottak meghatározó szerepet. Mindehhez tegyem hozzá kiegészítésül azt is, hogy századunk elejétől a magyarországi irodalom egyik erőssége, országos viták előidézője a szociográfia volt, sokszor szépirodalmi keretekbe ágyazva. Társadalmi és természetesen nemzetiségi problémák alakulásának legjobb regisztere, szeizmográfja lehetne az említett két szaktudományi ágazat, hiánya viszont pótolhatatlan károsodást, évtizedes megkésettséget idézhet elő. Úgy vélem, az utóbbi évtized leginkább mozgásba lendült szaktudománya nálunk a néprajz,