Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések

Körkép - A tudomány szerepe a csehszlovákiai magyar szellemi életben

166 KÖRKÉP Magyarországon és nálunk, hogy csak a legfontosabbnak ítélt tényezőket emeljem ki. Persze, a tudományosságnak mindezeken a területeken lehet s van mondanivalója, hogy fölmérje az adott helyzetet, megértse és megértesse, a kívánatos irányba terelje a közgondolkodást. Ez tudományos apparátus nélkül elképzelhetetlen. Visszatérve ahhoz, hogy mely területeken járulhat hozzá a kisebbségi tudomány a nemzeti tudomány eredményeihez, csak utalni szeretnék az erdélyi magyar tudományosságra. A helytörténet, filozófia, filozófiatörténet, nyelvészet, nyelvtörténet, lexikográfia, néprajz, népzene, de a műszaki tudományok terén is világszínvonalú munkák születtek. Ott is sokszor egyéneken, azok felkészültségén múltak az eredmények. Az intézményes keretek csak a körülményeket könnyíthetik meg, hatékonyabbá tehetik a munkát, de az embert nem pótolhatja semmi. A tudomány szerepét a tudományosságon túl látom elsősorban: a művelt, érzelemgazdag emberfő kiművelésében, a nyelv, anyanyelv és más egyetemes értékek magyar inkarnáció j ának fejlesztésében s újabb egyetemes értékek létrehozásában. S mi sem természetesebb, hogy ezt anyanyelvünkön is fel kívánjuk mutatni. Nem tartom egyelőre fontosnak a szigorúbb elkülönülést, pontosítást a gyakorlatban. Tudom, hogy a népszerűsítést lebecsülendőnek tartják sokan. Más kérdés, ha valamelyik tudományág ezt teszi meg vizsgálódásának tárgyává. Abban az esetben ez elkerülhetetlen. Amúgy egy mérce van: a színvonal és a gondolat szabatos, ízes, tiszta megfogalmazása. Később az élet fogja megmutatni, hogy mely területeken lesz szükség valamilyen módon differenciálni. A differenciáltabb tudományos élet hiányát abban is látom, hogy sokan önmagukban sem mérték föl, mely területtel foglalkozzanak behatóan. Még ha egyfajta mozgás ezen a területen megindult is, újságíróink rákényszerülnek, hogy színházi kritikától kezdve a génsebészetig mindenről írjanak, s nem csoda, ha az írás gyatrán sikerül s csak a közhelyek sokaságát közvetíti. Pedig az újságírógárda „specializálódása" teremthetné meg azt a réteget, mely hozzáértőén közvetíthetné a tudományos eredményeket. Persze a differenciálódásnak is megvannak a határai. Nagyon sok a kapocs az egyes tudományágak között, s az egyik eredményei, be kell, hogy épüljenek a másik gondolatvilágába, eredményeibe. Idegen nyelven megjelentetett írások. Ezt teljes mértékben természetesnek kell tartani, hogy egy magyar nemzetiségű egyén más nyelven megjelentetett írása része a nemzetiségi tudománynak. Annak vérkeringésébe viszont elsősorban akkor kerül, ha az anyanyelvén is megjelenik. Ezért fontos, hogy anyanyelven is olvasható legyen. Azon a nyelven, amely segítségével tud igazán álmodni az ember. (Jó példa erre apám esete, akinek egy munkáján kívül — Gömör az őskorban — az összes többi munkája szlovákul jelent meg, s noha Magyarországon szakmai körökben jól cseng a neve, s nálunk is ismerik, a szélesebb közvélemény jószerével nem tud róla semmit, s ezt a kétoldalas kérdőívet sem kapta meg. Születésének évfordulóit is csak a szlovák sajtó ünnepli meg.) Másrészt mindaz, ami hungaricának számít és e területre vonatkozik, része kellene, hogy legyen kisebbségi tudományosságunknak, számon kell tartani, be kell építeni, hogy felhasználhassuk. 3. Mindenképpen szükség van egy magyarságtudományi intézetre, mely koordinálná a munkásságot, megszabná a kereteket és a feladatokat. A szélesebb érdeklődésű rétegeket, az amatőröket elsősorban a tudományos társaságok fognák össze, amelyek az intézményhez kapcsolódnának. Az intézetben létre kellene hozni egy könyvtárat és egy adattárat. A központi múzeum irányíthatná az egyes tájházak s regionális múzeumok munkásságát, vagy a meglévők egyes munkatársainak munkáját. így kellene bekapcsolni a már meglévő múzeumokat nemzetiségi területen ebbe a munkába. Ezt persze alaposan végig kell gondolni, hogy a rendszer hatékony, rugalmas legyen, és ne jöhessenek létre fölösleges átfedések, párhuzamok.