Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Virt István: Halállal kapcsolatos szokások és hiedelmek Zoboralján

A HIEDELMEK TOVÁBB ÉLÉSE 17 eszköz. Példaként három elbeszélést mutatok be. Az első elbeszélő 51, a másik két elbeszélő 74, illetve 85 esztendős: „Azt is mondták, ha így álmában szőtt valaki szövőszéken, az megint halált jelentett, koporsót." (Szomolányi Ilona, sz. 1931, Pográny.) „Vagy álmodik szövést, szátvát, az is halottat jelent." (Varga Ilona, sz. 1906, Ghymes.) „Úgy is vót, hogy álmottak szátvával, hogy szőttek, én is álmottam már ezt, montuk is, hogy ott már halott lesz. És úgy is vót, a faluba vót halál. Mindig ott van a halott, ahol a szátvát láttyuk álmunkba." (Finta Borbála, sz. 1897, Ghymes.) Minden közlésben találunk bizonyos állásfoglalást arról, hogy az elbeszélő „elhiszi-e" azt, amit a közösség elfogadottnak tart. Itt azonban vigyáznunk kell, mert gyakran előfordul, hogy a városi idegennel szemben ülve, a magnetofon előtt beszélgetőtársunk szinte minden hiedelmet megcáfol, félvén attól, hogy babonásnak tartja őt a „nadrágos városi". Többszöri találkozás után ez már általában nem okoz gondot, ilyenkor inkább az okoz „félelmet", hogy a falubeliek esetleg megtudhatják, miket mondott el. Idézek egy egerszegi asszonyt: „Ezt ne mutassa senkinek, mer szájára vesz a falu!" Az előbb láttuk azt az esetet, amikor a közösségi vélemény közlése után a kapcsolat igazát saját tapasztalataival erősíti meg az elbeszélő. (A „megerősítés" fogalmán az értendő, hogy a közösségi vélemény a saját tapasztalat révén igazolttá válik.) Vannak esetek, amikor az igazolás nem személyes tapasztalatok elmondásával történik, hanem különböző, a kapcsolat igazára utaló kifejezésekkel: „úgy is vót", „be is következett", „máig is megérzi..." stb. Elsősorban a fiatalabbaknál találunk olyan közléseket, ahol egyéni véleményként a feltételezett kapcsolat tagadását és egyben a közösségi vélemény ismeretét fejezik ki: „Én nem hiszek az ilyenekről, de sokan beszélik..." stb. Azokban az esetekben, amikor a hallomásból ismert, az előző korosztály által igaznak tartott kapcsolatot a fiatalabbak is tapasztalják, tőlük is ugyanolyan jellegű közléseket hallunk, mint az idősebbektől. Érdemes megfigyelni, hogy a 62 esztendős Hőrik Ilonka néni az általa is igaznak vélt jelzéseket, illetve szükségesnek tartott szokásokat miként alkalmazza egy számára idegen környezetben. Bekerülve a nyitrai kórházba, látta, hogy egy vadgerlice („cukrumadár") nekirepült az ablaknak, betörte az üveget, és Ilonka néni ebből megmondta, hogy két napon belül valaki meg fog halni a szobában — ez be is következett. Amikor az egyik betegtársa meghalt, akkor (az orvosok nem kis megrökönyödésére) a csitári szokásoknak megfelelően felkötötte a halott állát, kezeit összekulcsol­va szépen kiterítette. Semmi mást nem tett, mint amit a közösségi szokások diktálnak Csitáron; ezek a kapcsolatok, szabályok erősebben hatottak, mint az a körülmény, hogy teljesen idegen környezetben van. A fiatalabbak előtt megerősítést nyerhet a kapcsolat akkor is, ha saját tapasztalatok helyett kellő számú megerősítést kapnak a környezetüktől. Végül vannak olyan esetek is, hogy mindezek ellenére is elutasítják a kapcsolatot. Általában elmondható, a megerősítéshez a kapcsolat elemeinek együttes és gyakori előfordulása szükséges, ellenkező esetben a kapcsolatok jelentése megszűnik, bizonyos eszközök eltűntével az elemek kívánatos együttes hatása létre sem jöhet, új elemek beépülésével viszont a régi kapcsolat tovább élhet és hathat. Közben persze tudnunk kell, hogy a különböző hiedelmek ismerete, szokások gyakorlása segít a tájékozódásban, közösség és egyén számára elfogadható magyarázatot ad bizonyos jelenségekre, sok esetben figyelmeztet, és lehetőséget ad a bizonyos nehézségekre való felkészülésre. Amikor valaki mereven elutasítja a hiedelmeket, könnyen kirekesztheti magát abból a faluközösségből, amely segítséget ad bizonyos helyzetek megoldásához. (Zoboralján értettem meg igazán Szalai Sándor intelmét: „Becsüljük meg a hiedelmeket, hogy hosszú életűek legyünk a Földön!")

Next

/
Thumbnails
Contents