Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Virt István: Halállal kapcsolatos szokások és hiedelmek Zoboralján
18 VIRT ISTVÁN: HALÁLLAL KAPCSOLATOS SZOKÁSOK Az elszigetelten, nyelvszigetként élő zoboralji magyarok jövőjével kapcsolatban némi reményre jogosítja fel az aggódókat a közösségre jellemző és a közösséget összetartó, ma is élő hiedelmek és szokások rendszere. A szokások változása, tovább élése erősítheti a közösségi tudatot, ami a fennmaradás legfontosabb feltétele. Haldoklás A haldoklás jelei abban térnek el az általános halára vonatkozó előjelektől, hogy míg az utóbbit akár egészséges emberre is vonatkoztathatják, addig a haldoklás előjelei mindig beteg személyre vonatkoznak, és azok mindig bizonyos kísérőjelenségekkel együtt jelentkeznek (a beteg állapotának gyors romlása, félrebeszélés stb.). A haldoklás jelei ebből következően mindig egy konkrét személyre vonatkoznak. Az előző fejezetben tárgyalt előjelek szinte kivétel nélkül a haldoklás jeleivé válhatnak abban az esetben, ha kísérőjelenségekkel együtt jelentkeznek: „Láttyák már rajta, hogy gyenge, meg az a beteg is előre képzelődik, fél a haláltól, gyönnek az eszibe olyan álmok, hogy házat rakott, úgy kifáratt, hogy szakatt róla a víz, miközbe csinátta az új házat. Mikor megébrett, monta, hogy ő már meg fog halni, mer ilyeneket álmodott." (Földes Ilona, sz. 1907, Zsére). Gesztén olyan történetet is meséltek, melyben közvetlenül a haláleset előtt „halotti szagot" éreztek abban a szobában, ahol a beteg feküdt. A haldoklás leggyakoribb és legbiztosabb jele, ha a betegnek látomásai vannak, régebben meghaltakat lát maga körül. Jellemző, hogy az ilyen történeteket az elbeszélők kivétel nélkül a saját tapasztalataik alapján mondják el, 50 éves városban dolgozó asszonytól 85 éves öregasszonyig. Azokban az esetekben, amikor a beteg halottakat lát maga körül, beszél hozzájuk, nevükön szólítja őket stb., a közelben állók arra gondolnak, hogy azért következik be néhány órán belül a halál, mert a halottak már eljöttek a beteg lelkéért, hogy elkísérjék a túlvilágra. Finta Borbála 85 esztendős ghymesi asszony szerint valamikor azt is beszélték, hogy ha a beteg a lábánál látja a halottakat, akkor biztosan meg fog halni, ha a fejénél, akkor nem. Idősebb asszonyok több esetben azzal magyarázták a beteg látomásait, hogy az „ő lelke már inkább a túlvilágiakhoz van közel", vagy „ő már többet van a másvilágon, mint ezen, a halottakat láttya jobban". Ezek a magyarázatok annyiban különböznek az előzőtől, hogy az első esetben a halottak a beteg környezetében jelennek meg, a másik eset magyarázata pedig azt feltételezi, hogy a beteg lelke már a környezet által észlelhető halál előtt közeledik a túlvilághoz. A haldoklást gyorsan, pár órán belül követheti a halál, de sok olyan esetre is emlékeznek, amikor valaki sokat szenvedett, nehezen tudott meghalni. A nehéz halálról szóló elbeszélések száma egyre csökken, hiszen a betegek többsége napjainkban már kórházban hal meg, és ott lényegesen kevesebben vannak körülötte, mint a háznál, ahol mindenki szinte a falu szeme láttára halt meg. A haldoklás jeleinek tapasztalásakor nemcsak a távolabb élő rokonokat hívják el a beteg mellé, hanem azokat a falubelieket is, akik segítenek a halott körüli teendők ellátásában. így könnyen megtudhatta a falu, ha valaki be nem vallott bűnei miatt sokat szenvedett, vagy nehezen halt meg, mert haragosaival nem békült ki. A környezet ezekben az esetekben megpróbál segíteni, könnyíteni a halott szenvedésein azzal, hogy elhívják a beteg haragosát, hogy a halotti ágynál kibéküljenek. Szokásban volt az is, hogy a haldokló kezébe égő gyertyát fogtak azok, akiket akkor már a házhoz hívtak (szomszédot, távolabbi hozzátartozókat, a beteg jó ismerőseit, komáját, régi katonatársát stb.). A haldokló kezébe fogott gyertya és a közelben állók imája megkönnyítette az addig be nem vallott bűnök elmondását. A húszas években még olyan esetek is voltak, amikor a sokat szenvedő
