Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Lanstyák István: A Szenc környéki nyelvjárás független labiális ö-zésének néhány kérdése
AZ Ö FONÉMA MEGVALÓSULÁSAI 169 kisebbik részében az e-féle változat hangkapcsolati kötöttségű. Ilyen lehet pl. a szerény, amelyben a következő szótag hosszú é-je akadályozhatja a teljes labializálódást (vagy megkönnyítheti annak bomlását) 3 9. Fölmerül a kérdés, hogy a vizsgált hangszínváltozatok vajon az ö fonéma illabiálisabb (és nyíltabb) megvalósulásának tekinthetők-e vagy inkább az e fonéma labiálisabb (és zártabb) hangszínárnyalatának. Az a tény, hogy e morfémák egy részében a teljesen labiális ö — a mai fülnek legalábbis — természetellenesen hat, s az adatközlők - a jelen nyelvállapotra nézve - nem mindig vállalják a litör, vétköt stb. szóalakokat, viszont egyformán elfogadják az enyhén labiális, a középzártnál nyíltabb e-vel, illetve a szokásos nyílt e-vel ejtett liter, vétket stb. szavakat, mintha amellett szólna, hogy itt inkább a nyílt e labiálisabb és zártabb hangszínváltozatairól van szó. Az ö vagy e fonémához való tartozás dilemmáját a kérdés jobb megvilágítása végett a történetiség síkján is fölvethetjük. Itt abban a kérdésben kellene állást foglalnunk, hogy az ö és e közötti valamely árnyalatot tipikus megvalósulásként tartalmazó morfémákban közvetlen előzményként a vizsgált nyelvjárásban teljesen labiális ö-t kell-e föltennünk, amely (hihetőleg a környező nyelvjárásokból, ill. a köznyelvből átkerült e-ző változatok hatására) illabiálisabb és egyben nyíltabb hanggá alakult (ez esetben az ö felől az e irányába történt, lényegében állandósult elmozdulásként értelmeznénk ezeket a hangszínárnyalatokat tartalmazó változatokat, az e-ző formákat pedig nyelvjáráskeveredéssel, ill. bizonyos esetekben esetleg közvetlen köznyelvi hatással magyarázhatnánk), avagy eredeti alaknak az e-zőt kell-e tekinteni, amelynek a nyelvjárás belső fejlődése folytán labiálisabb és egyben zártabb változata is kialakult (ez esetben az ilyen hangszínárnyalatokat e felől az ö irányába történő, lényegében állandósult elmozdulásként fognánk föl, az e-ző formát pedig eredeti alakként). Ha a kérdést mélyebben megvizsgálnánk, elképzelhető, hogy mind a két fejlődésre találnánk példát. Az elsőre talán többet: igen sok esetben tették hozzá az adatközlők az ö és e közötti alakhoz, hogy a „régi öregök" még ö-vel mondták. — Az persze semmiképpen sem volna helyes, ha történeti ismereteinket közvetlenül rávetítenénk a mai állapotra, s az ilyen megvalósulásokat azokban az esetekben tartanánk az ö fonéma hangszínváltozatainak, amikor ezek ö-ből lettek, s akkor tekintenénk az e fonéma változatainak, amikor e-ből alakultak. 3 Összegzésként megállapíthatjuk: a Szene környéki nyelvjárástípusban az ö-ző morfémák öhangjainak megvalósulásai alapvetően kétfélék lehetnek: 1. Azokban a morfémákban, amelyekben a nyelvjárási norma ö-zés tekintetében nem mutat ingadozást, amelyeknek tehát csak ö-ző változatuk van a nyelvjárásban (pl. s zöm, pör je, köröszt, lisztöt, tehenyeköt, szőrtyegök, emlékszök, vetöttstb.), az ö fonéma megvalósulása a teljesen labiális, középső nyelvállású ö és a teljesen ülabiális, középső nyelvállású ě között mozog. A kevésbé vagy jobban illabiális változat jelentkezése pusztán nyelvszociológiai tényezők függvénye (beszédhelyzet, műveltség, az adatközlő szubjektív viszonya a nyelvjáráshoz stb.), nem köthető hangtani helyzethez vagy bizonyos típusú morfémákhoz. 3 9 Vö. a dolgozat II/2/a fejezetében tárgyalt kenyér-, měgén-, szegény-félékkel; ezektől nem is mindig választhatók el — ez az az eset, amikor az ö-ző morfémák ö-jeinek kétféle típusú megvalósulása összemosódik, mivel a fonetikai indítékú delabializálódással, ill. a teljes labializálódásnak való ellenállással fonológiai indítékú hanghelyettesítési törekvés párosul, amely nemegyszer felemás módon, valamivel nyíltabb változatok jelentkezésében nyilvánul meg.
