Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Gyönyör József: Az első köztársaság ideiglenes alkotmánya

AZ ELSŐ VÁLASZTÁSOK 57 mandátumot az a párt nyerte, amely a legnagyobb szavazatszámot érte el, míg a többi párt ugyanakkor mandátum nélkül maradt. Megjegyzem, az arányos képviselet elve csak bizonyos lakosságszámon felüli helységekben érvényesült, e számon aluli községekben a viszonylagos többség elve szerint történt a választás. A 7. § rendelkezése szerint minden választó köteles volt a választásokon részt venni, s el kellett fogadnia a mandátumot is, ha beválasztották valamely községi képviselő-testületbe, tanácsba és bizottságba. Figyelemre méltó volt az eredmény: a választók tömegei balratolódtak. Az ideiglenes alkotmány idézett 4. §-a nem hagyott kétséget afelől, hogy a Nemzetgyűlés korlátlan törvényalkotási hatáskörrel rendelkezik az ország egész területén („Národní shromáždění vykonává pravomoc zákonodárnou pro celý stát i jednotlivé jeho části..."). Ez pedig ellentétben állt mindazokkal a nézetekkel, amelyek szerint a Nemzetgyűlésnek csak sürgős, halaszthatatlan törvényhozási ügyekkel kellene foglalkoznia. Abból az álláspontból indult ki, hogy bár a Nemzetgyűlés nem választások útján alakult meg, mégis egyenjogú más törvényhozó testületekkel, mert a Nemzeti Bizottság, mint a szuverenitás megtestesítője, teljesen szuverén módon határozhatta meg a későbbi Nemzetgyűlés megalakulásának módját.

1

7 A „forradalmi" Nemzetgyűlés lényegében az 1911. évi osztrák választások eredménye alapján jött létre. Az ideiglenes alkotmány hatályba léptével, azaz 1918. november 14-vel jogilag megszűnt a csehországi, a morvaországi és a sziléziai tartománygyűlés. Ettől a naptól kezdve a volt osztrák birodalmi tanács és a magyar országgyűlés helyét a „forradalmi" Nemzetgyűlés töltötte be. Az ideiglenes alkotmánnyal a törvényhozó hatalom a Nemzetgyűlésre szállt, a tartománygyűlések igazgatási tevékenységét pedig átvette a kormány.

1

8 Szlovákia területén abban az időben nem létezett semmiféle törvényhozó testület, Kárpátalját pedig az ideiglenes alkotmány elfogadása idején még nem vették számításba.

1

9 1

7 WEYR, FRANTIŠEK: Ústava republiky československé. Brno 1919. 6. 1

8 Az 1920. évi 280. számú törvény. - SBÍRKA ZÁK. 1920. LIII. rész. 614. 1

9 A tartománygyűlés hatásköre kiterjedt mindazokra a feladatokra, amelyeket az alkotmány nem tartott fenn az osztrák birodalmi tanácsnak. A törvényhozó hatalom megosztása a Nemzetgyűlés és a tartománygyűlés között minden bizonnyal megfelelt volna a szeparisták érdekeinek és törekvéseinek. Az ideiglenes alkotmány elfogadása idején háromszintű közigazgatás létezett Csehországban, kétszintű pedig Morvaországban és Sziléziában. Az önkormányzat legfelsőbb szervei a tartománygyűlések és a tartományi választmányok voltak. A cseh tartománygyűlést 1913-ban, még a háború kitörése előtt feloszlatták. A morvaországi és a sziléziai tartománygyűlést a háború idején nem hívták össze. A legfelsőbb tartományi közigazgatási szervet, a tartományi közigazgatási bizottságot (zemská správní komise), amelyet az 1913. július 26-i 36. számú császári pátens és a belügyminiszter 1918. szeptember 27-i 66. számú hirdetménye alapján hoztak létre, az 1918. december 13-i 38. számú törvény megszüntette. Helyette tartományi közigazgatási választmány (zemský správní výbor) alakult, mégpedig azzal acéllal, hogy megvalósítsa mindazokat a feladatokat, amelyeket az eddigi törvények a Cseh Királyság tartományi választmányának feladatkörébe utaltak. Morvaországban hasonló tartományi választmányt kellett volna kinevezni. A törvény tárgyalása idején azonban a morvaországi tartományi közigazgatási választmány néhány tagja lemondott, akiket még a Morva Őrgrófság gyűlése választott meg. Ekkor olyan megoldás született, amely lehetővé tette, hogy a megüresedett helyekre a kormány csak új tagokat és póttagokat nevezzen ki (a 288/1919 Sb. számú törvény). A sziléziai tartományi közigazgatási bizottságot szintén a kormány nevezte ki (a 212/1919 Sb. számú törvény).