Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Virt István: Halállal kapcsolatos szokások és hiedelmek Zoboralján

KOPORSÓBAN, BÚCSÚZTATÁS, TEMETÉSI MENET 39 szokás aktív résztvevője legyen.) Azokban az esetekben, amikor a koporsó lezárása után találták meg a kifelejtett tárgyat, akkor a temetésen bedobták a koporsó után a gödörbe. Gesztén olyan esetről is tudtak, amikor a legközelebbi halott virrasztására vitték el azt, és megkérték a halottat, hogy a túlvilágon adja át a vele eltemetett tárgyat. (Ez az eljárás Nógrád megyében általánosan elterjedt, ott viszont nem szokták beásni a sírba a kihagyott tárgyat.) A halott részére szükségesnek vélt használati tárgyakat akkor is beteszik a koporsóba, ha a halottat a temetőben levő halottasházban ravatalozzák fel. Valamikor a temetés idejének közeledtét a falubeli templom harangja jelezte, amit mindig akkor kondítottak meg, amikor a pap elindult a halottas házhoz. A halottat többnyire ez idő alatt tették be a koporsóba, ahol a pap beszentelte, majd lezárták a koporsót. Azt a fátylat, mellyel leterítették a halottat, egy ollóval vagy kézzel széthasították a halott arcánál. Ezt azzal magyarázták, hogy nem szabad letakart arccal eltemetni a halottakat, mert akkor „nem látnak", „széthasíttyák, hogy tuggyon szuszogni". A fiatalabbak is széthasítják a halott szemfedelét, mert „így szokás", mindenki így csinálja. A koporsó lezárása után a távolabbi hozzátartozók megfogták a koporsót, és kivitték a házból. A halottvivők és a közelben állók egyaránt ügyeltek arra, hogy a halottat a lábaival előre vigyék ki a házból, mert az „életében is úgy járt". Előfordult az is, hogy a „tapasztalatlanabb" halottvivőket az idősebbek figyelmeztették arra, hogy ne fordítva vigyék ki a halottat. Gesztén napjainkban is meghatározott személyeknek kell kivinni a házból a halottat, ha volt rá lehetőség, akkor a halott testvérének a gyermekeit kérték meg erre, szükség esetén a halott keresztfiai is segítettek. A koporsót az udvaron letették két székre, és rövid szertartás keretében elbúcsúztatták. A búczúztatókat az ötvenes évek elejéig a kántor írta, később a hivatalos kántorok tevékenységét megszüntették, így a halott búcsúztatásának ez a formája megszűnt. 1968-tól rövid ideig ismét működtek a kántorok a templomoknál, de az általuk mondott búcsúztatóknak korlátot szabott az, hogy a valamikori forma nagyon felkorbácsolta a halott hozzátartozóinak az érzelmeit. Közel egy évtizede a búcsúztatókat valamelyik tollforgatáshoz értő előénekes írja meg úgy, hogy a halott hozzátartozóival megbeszéli, „kiket vegyen bele", kiktől búcsúzzék el a halott. Az így megírt szöveget egyházi dallammal énekli el az előénekes, miután a koporsót letették az udvaron. Azokban az esetekben, amikor a temető halottasházából indítják a halottat vagy a halottasházban, vagy a sírnál búcsúztatják el, ilyenkor általában rövidebben mint a háznál. Az egyházi búcsúztatók dallamára írt szövegek tartalmi, formai szempontból nagy hasonlatosságot mutatnak a könyvekben is található búcsúztatókkal. A búcsúztatás után elindítják a temetési menetet, a halott közeli rokonai, távoli hozzátartozói („nagy- és kisrokonok"), szomszédok, falubeli ismerősök elindulnak, hogy a koporsót követve kikísérjék a halottat a temetőbe. A menetben legelöl vitték a keresztet, azután a gyerekek mentek, akiket a falubeli férfiak követtek. Utánuk négy férfi a vállán, vagy „Szent Mihály lován" vitte a koporsót, melyet a halott hozzátartozói kísértek. A menetet az idegenek zárták, a pap a kereszt előtt vezette a temetési menetet. Azokban az esetekben, amikor a halottasházból indítják a koporsót, a halott kikísérése már csak jelképes. Több közelmúltban megözvegyült asszony emlékezett fájdalmasan arra, hogy a koporsószállító-autó megérkezésekor csak becsavarták a halottat egy lepedőbe, és úgy vitték ki a háztól a halottasházig, hogy „egészen összerázták, még a szeme is kinyitódott". Ilyen esetekben a hozzátartozóknak nincs lehetőségük arra, hogy az elhunytat kikísérjék a temetőbe. A fiatal halottat a hozzátartozókon kívül a falubeli fiatalok kísérték, legény koporsóját fehér ruhába öltözött koszorúslányok vitték felváltva, ha leány halt meg, akkor a legények vitték. A halottvivők karjára ilyenkor egy-egy fehér kendőt kötöttek, hasonló módon, mint a lakodalmi