Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Virt István: Halállal kapcsolatos szokások és hiedelmek Zoboralján

40 VIRT ISTVÁN: HALÁLLAL KAPCSOLATOS SZOKÁSOK Gyermeksírok a pogrányi temetőben a negyvenes évekből (1982) vőfélyeknek. (Ez a kendő később a halottvivőké lett, azt a tűt vagy szalagot, amivel felerősítették a kendőt temetéskor bedobták a gödörbe.) A falubeli fiatalok közül a fiatal halottnak a szülei kérték meg azokat a legényeket vagy leányokat erre, akik a megboldogultat jól ismerték, „pajtások voltak". Pogrányban olyan szokásra is emlékeznek, hogy fiatal temetésére mindig beöltözött egy pár menyasszonynak és vőlegénynek, úgy kísérték a koporsót. Régebben is, napjainkban is van példa arra, hogy a legénynek, vagy a leánynak a jövendőbelije menyasszonyi, illetve vőlegény i ruhába öltözve kíséri ki a temetőbe a halott kedvesét. Néhány évtizede még, ha a temetési menet lovas kocsival találkozott, abból arra gondoltak, hogy hamarosan újabb temetés lesz a faluban. Mester Rozália 61 éves lédeci asszony arról is hallott a faluban, hogy amikor a halottat víz fölött vitték át, a halottvivő szerint nehezebb lett a koporsó (arról, hogy ezt mivel magyarázták, nem hallott semmit beszélgetőtársam). A temetőbe érve a koporsót letették a kiásott sírgödör mellé, ahol a pap elvégezte az előírt egyházi szertartást. A koporsó leeresztése után a pap egy darab földet dobott a koporsóra, és ugyanezt megtették a közeli rokonok is, aminek okára különböző magyarázatokat kapunk, falvanként eltérő véleményekkel találkozni. Egyesek szerint azért dobnak földet a koporsóra, hogy könnyebben felejtsék a halottat, ezzel kapcsolatos az a vélemény is, hogy így lehet megakadályozni, hogy hazajárjon a halott. Mások szerint a rokonok által a koporsóra dobott rög könnyű lesz a halottnak, de olyanokat is találunk, akik szerint éppen az így bedobott föld lesz a legnehezebb. így nem meglepő, hogy napjainkban a rokonok egyik része fontosnak tartja, másik része feleslegesnek, vagy kimondottan rossznak gondolja azt, ha földet dob a koporsóra. A sírgödör betemetése közben napjainkban is gyakori, hogy virágot dobnak a gödörbe. Pogrányban, Gesztén, Kolonban, és Lédecen két-három évtizede még szokásban volt, hogy a közeli rokonok a temetés után háromszor megkerülték a sírt, így búcsúztak el a halottól. (Lédecen Mester Rozália ezzel kapcsolatban arra emlékezett, hogy Aranyosmarót környékén élő szlovákok­nál is látta a sír megkerülésének a szokását, de ott térden mentek háromszor körbe.) Még a temetés előtt a közeli hozzátartozók megkértek egy falubeli ismerősüket vagy a szomszédot, hogy a temetés után szóljon a temetésen résztvevőknek, hogy jöjjenek el a házhoz a halotti torra. A temetés végén a közeli és távoli rokonok, szomszédok, valamikori katonatársak,

Next

/
Thumbnails
Contents