Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Körkép - Dr. Oláh Andor: "Fűbe-fába az orvosság!"; "Újhold, új király!"; "Az idő a gazda mindenütt…"

216 KÖRKÉP OLÁH ANDOR: „Fűbe-fába az orvosság!" (Békés megyei népi orvoslás). Békés megyei Tanács v. b. 1986. „Újhold, új király!" A magyar népi orvoslás életrajza. Budapest 1986. „Az idő a gazda mindenütt..." Népi természetismeret, időjósló megfigyelések és hiedelmek. Budapest 1986. A közelmúltban gyakran találkozhattunk a könyvesboltok polcain Dr. Oláh Andor újabb és újabb munkáival, amelyek egyrészt az 1—2 évtizede önálló tudományágnak tekinthető etnomedicinával foglalkozó könyvtárat, másrészt pedig a népi természetismeret tárgykörét gazdagítják. Ilyenek a „Fűbe-fába az orvosság!", „Újhold, új király!" és az „Az idő a gazda mindenütt..." című kötetei. E három munka közül az első kettő a népi orvoslás kutatásának történetével, anyagának értelmezésével és jellemzésével foglalkozik; a harmadik, a Mindennapi hagyomány sorozatban megjelenő tudományos-ismeretterjesztő stílusban megírt könyv népi természetismereti adatokat, időjósló megfigyeléseket és hiedelmeket tartalmaz. Az utóbbi évtizedek folyamán számtalan kiadvány jelent meg a magyar népi kultúra legkülönbözőbb területeiről (népzene, népi építészet, népművészet stb.), ezért vált aktuálissá és szükségessé a népi bölcsesség gazdag tárházának, a hagyományos népi orvoslás sokrétű anyagának könyv alakban való összefoglalása. A néprajz e tárgyköre kutatásának kezdetei a múlt század első felébe nyúlnak vissza. Első ízben az Orvosi Tár 1838-as számában megjelenő felhívás buzdít az orvosi helyiratok készítésénél más, egyebek között a ma néprajzinak nevezhető adatok megörökítésére. A felhívás eredményeként egy-egy múltszázadbeli folyóiratban megjelent néhány kezdeményezés, igazában azonban a népi orvoslás iránti érdeklődés a múlt század végén (az 1890-től megjelenő Ethnographia egyre több népgyógyászattal foglalkozó írást közöl) jelentkezik. 1889-ben jelenik meg az első összefoglaló népgyógyászati monográfia Temesváry Rezső tollából Előítéletek, népszokások és babonák a szülészet körében Magyarországon címmel, majd nem sokkal később Liszt Nándor Népies gyógymódok és babonák Hajdú megyében című munkája lát napvilágot. A századforduló táján főként olyan munkák születnek, amelyek a samanizmussal foglalkoznak; két kutató, Mészáros Gyula és Munkácsi Bernát a Volga vidéki, a Káma folyó vidéki és nyugat-szibériai nyelvi és néprajzi gyűjtéseinek eredményeit tette közzé. Ez a kutatási irány újabb lendületet a XX. század 50-es és 60-as éveiben kap, amikor is Diószegi Vilmos a szibériai sámánizmusról szóló tanulmányait folytatja, majd a 70-es években a stafétabotot Hoppál Mihály veszi át tőle. Az első csúcspontját a magyar népi gyógyászat területén folytatott kutatómunka a két világháború közötti időszakban éri el, elsősorban Vaj kai Aurél, Magyary-Kossa Gyula, Róheim Géza, Lükő Gábor, Luby Margit, Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos munkásságának köszönhetően. A második világháború után, az 50-es évektől napjainkig tart az a szisztematikus folyamat, amely a népi gyógyászat kutatását jellemzi nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Sorra alakulnak meg az orvostörténeti társaságok (1967-ben Olaszországban az Instituto Italiano di Etnoiatria, NSZK-ban az Arbeitgemeinschaft Ethnomedizin, Magyarországon pedig a Magyar Orvostörténeti Társaságon belül megalakul a népgyógyászati szakosztály), egymás után látnak napvilágot az olyan jellegű tanulmányok, amelyek felhívják arra a figyelmet, hogy az etnomedicinát mint alkalmazott tudományt művelni kell. A magyarországi kutatások során még ebben az időszakban is elsőrendű feladat az adatgyűjtés. Diószegi Vilmos kezdeményezésére és irányítása nyomán megteremtődik a magyar népi orvoslás adattára elsősorban a Magyar Néprajzi Múzeum és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kézirattárában. 1975-ban és 1979-ben az Orvostörténeti Közlemények 7—8. és 11 — 12. számai adnak hírt Népi gyógyítás Magyarországon összefoglaló cím alatt az addig elért eredményekről és az aktuális problémákról.