Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Körkép - Őskori hármas sír feltárása Dolní Vestovicén
ŐSKŐKORI HÁRMAS SÍR 213 lelőhelyen is feltártak. Szlovákia déli részén a legértékesebbek közé tartoznak a kőkorszak fiatalabb (neolitikum) szakaszába tartozó hármas, kettős és tömegsírok. Megemlítjük a Nyitra területén feltárt hármas sírt, amely az ún. kőkor (első földművelő) vonaldíszes kerámia népéhez, ill. annak kultúrájához kapcsolható (i. e. 4500 év). Juraj Pavúk doktor, a Nyitrai Régészeti Intézet munkatársa által kiásott sírban egy kb. 30—40 éves nő (feltehetőleg anya) lábait maga alá szorítva két, 2—4, ill. 3—5 éves gyereket karol át. A későbbi korszakokból Szlovákia területén még számos más ún. tömegsír fordul elő. Érdekes leletnek számít az a rézkorszakból a bádeni kultúra idejéből (i. e. 3. évezred) származó tömegsír, amelyből 20 csontváz került elő Kisváradon egy mély, kútszerű gödörből. Az őskor későbbi szakaszából is ismerünk dr. A. Točík, dr. Jozef Bátora és mások kutatásai nyomán (Egerszeg, Berencs, Cseke stb.) két, három, hat, illetve tizenhárom személyt rejtő sírokat és temetkezési helyeket. Az eddig felsorolt néhány sírlelet magyarázatot adhat az őskor temetkezési szokásaira, a temetkezések módja és rendszere pedig a társadalmi és termelési viszonyokkal kapcsolatos kérdésekre. Mindezekről egyöntetű vélemény alakítható ki: minden korszaknak megvolt a saját társadalmiökonómiai felépítése, annak konkrét időrendi helyzete és felfogása. Az őskőkor (paleolitikum) végső szakaszában (28 — 10 000 év közötti időszakban), a fejlett vadásztársadalomban fokozatosan kialakulhattak, és ki is alakultak olyan tradicionális alapon nyugvó társadalmi viszonyok, amelyek eleve megszabták, szabályozták az életmód különböző területeinek legapróbb részleteit, köztük a temetkezési rítusokat is. (ABSOLON, KAREL— KLÍMA, BOHUSLAV: Předmostí, ein Mammutjägerplatz in Mähren. Praha 1971.; BÁTORA, JOZEF: Výskum pohrebiska zo staršej doby bronzovej v Jelšovciach. Archeologické rozhledy XXXVIII, 1986. 263-274.; BORISKOVSKJJ, P. I. szerk.: Paleolit SSSR. Moskva. 1984.; GRACIOSI, PAOLO: I Balzi Rossi [Les Roches Rouges]. Bordighera. 1964.; KLÍMA, BOHUSLAV: Mladopaleolitický trojhrob v Dolních Věstonicích. Archeologické rozhledy XXXIV, 1987. 241-357.; PAVÚK, JURAJ: Neolithisches Gräberfeld in Nitra. SI. Arch. XX, 1972. 5—105.; ŠIŠKA, STANISLAV: Grabungen auf der Neolithischen und Aneolithischen Sieglung in Šarišské Michaľany. SI. Arch. XXXIV, 1986. 439-454.) Dr. Bánesz László