Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések
Körkép - Őskori hármas sír feltárása Dolní Vestovicén
212 KÖRKÉP Bronzkori tömegsír, Egerszeg (Foto: Jozef Krátky) Különösen fontos és egyedülálló jelenséggel találkozunk a Szungírban talált második sírban. A temetkezés azért volt furcsa, mert a kettős sírban az elhantolt egyének úgy voltak elhelyezve, hogy a fejük összeért, míg a testük két ellenkező irányba mutatott. Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a Gagarino lelőhelyen kiásott csontfaragványokon is ugyanez a motívum található, ott is egymással egy vonalban, fejükkel összeérő s végtagjaikkal különböző irányba mutató tetemekkel találkozunk. Az említett Szungír lelőhelyen az észek felé irányult csontváz koponyája dél, délnyugat felé irányult. Ebben az esetben egy 7—8 éves kislányról volt szó, míg az ellenkező déli irányban 12—13 éves fiú csontváza feküdt. Mindkét temetkezési lelet gazdag sírmelléklettel volt ellátva, főleg a fiú csontváza körüli rész (mamutagyarból készült tárgyak és kőeszközök). A két gyerek egyidejű eltemetéséről tanúskodik az is, hogy a testük mellett hosszú, kétoldalt elhelyezett kopját találtak a szovjet régészek. A kettős sír említett gazdag sírmelléklete, az ajándékok a szociális helyzetre is utalnak, valamilyen törzsfőnöki (varázsló) tisztséget betöltő egyén gyerekeiről lehetett szó. Mindezen felfedezéseket, illetve a feltárások eredményeit összegezve, megállapítható, hogy a Dolní Véstonicén előkerült leletek jelentősége sok szempontból felülmúlja az eddigi legrégibb temetkezések tudományos értékét, illetve nagy mértékben kiegészítik azok társadalmi-szociológiai adatait. Hasonló kettős, hármas, sőt többszemélyes sírleleteket az őskor folyamán számos más