Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Adattár - A lakodalom költészete

Asszonyok, menyecskék hozzá kell csak nyúlni. Elszokott a jó bor asszonynál is csúszni. Borból a fehér nép képesint fogyasszon. Mert nincs rútabb látvány mint a részeg asszony. Egyszer láttam egyet, jaj de megutáltam, Mikor rágondolok, borsózik a hátam. (1914 előtt) 3. Tudom hogy örülnek akik engem látnak Jobb becsületem van mint kétszáz barátnak. Nem csuda mikor csak én hordok mindent be Én nézem meg van-e üvegbe. Ha nincs majd hozok a pince közel van Van még kilenc tiz akós hordókban. Ne panaszkodjon senki azt akarom Az egyik lábam már kin van az udvaron. Noé apánknak is ettől jött meg kedve Örömében táncolt ugrált mint a kecske. Mire legyünk busák és elkeseredve igyunk most töltöttem jó bort az üvegbe. (1922) Kása Kedves vendégeink, hozom már a kását. Ennek a széles földön, nem talárů mását. Tettünk rá zsírt bőven, nem sajnáltuk tőle. Éltesse az Isten, aki vesz belőle. Egy szó mondásom: Dicsértessék a Jézus Krisztus! (1914 előtt) Kásapénzszedés Hallják szót, én ismét papolok, A szegény szakácsnénk ügyében fölállok. Addig jó uraim tőle meg sem vállok, Míg azt meg nem nyerem, amiért instállok. Bezzeg násznagy uram, szomorú hír vagyon, A szakácsné asszony keze sebes nagyon. Szegény, hogy a kását ott kint kevergette, A jobb kezét a tűz szörnyen megégette. (1914 előtt) Pénzgyűjtés a zenészeknek 1. Nemes frekvencia még egy vagyon hátra, Szegény brúgósunk a sutba búvék hátra. 183

Next

/
Thumbnails
Contents