Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝
Közlemények - Csókás Ferenc: Párválasztás, esküvő és lakodalom Kéménden
erősítettek, majd erre merőlegesen a tetőhöz kapcsolódó horogfákat fektettek. A horogfák tetejére keresztben deszka került, ami aztán a vízhatlan ponyvát tartotta. A sátor oldalát háziszőttes ponyvából készítették. Az előkészületek során szokás volt, hogy az elsőnek elkészült sültekből két ügyes menyecske vitt kóstolót a vőlegényes házhoz, amit az alábbi kurjantások kíséretében adtak át: ľ-ju-ju-ju-ju, Elhoztuk mi a menyasszony máját, Kóstolják meg, és jó étvággyal fogyasszák! (A hozott kalácsféléket - kulcsos kalácsot, kudlufo t - nevezték menyaszszony májának.) A kostoló átadása után még egy ideig tréfálkoztak, a háziak megkínálták őket az övékéből, s hogy ők se maradjanak adósok, két menyecske innen is vitt sülteket a menyasszonyék házához, mondván: „Megkóstoltuk, amit hoztak, de mivel a mienk jobb, azért hoztunk belőle." A lakodalom előestéjén már ünnepi hangulat uralkodott, a jókedv is fokozódott. Ekkor a menyasszony koszorúslányai (egy menyecske is szokott velük lenni) elvitték a vőlegénynek a jegyinget, amit a leány szülei varrattak, és a házasulandó legény az esküvő napján viselt. Amikor a háziak átvették a becsomagolt jegyinget, bevitték a másik szobába, majd rövidesen egy rossz inggel tértek vissza, mondván, hogy „Kibontottuk a csomagot, s íme, rossz! Hát ebbe a mi legényünk nem lesz vőlegény!" Egy kevés ideig még tréfából vitatkoztak, mindegyik bizonygatta a maga igazát, a vendégek erősítgették, hogy ők új inget hoztak, csontgombokkal. A lakodalom A lakodalom napja hagyományosan hétfő, kedd és szerda szokott lenni. A majori cselédség körében előfordult a vasárnap délután is, a falusi iparosok, kereskedők körében pedig főleg a szombat délutáni lakodalom volt az általános. Az utóbbi évtizedekben már Kéménden és a környéken is általános a szombaton megtartott lakodalom. A menyasszony koszorúslányai a lakodalom reggelén elvitték a vőlegény bokrétáját, amit egy köszöntő vers kíséretében adtak át. Az esküvői szertartásra általában délután 1-2 órakor került sor, de nagyon sok esetben, különösen a gazdáknál a délelőtt 10-11 órai esküvő is előfordult (ez esetben esküvői nászmise is volt). A világi hatóságokhoz (a jegyzőhöz, ill az anyakönyvvezetőhöz) a kora délelőtti órákban szoktak menni esküvői díszek nélkül. Az 1960-as évekig a legényt és leányt csak a násznagyok kísérték el ide, a vendégkoszorú nem tartott velük. Az egyházi szertartás előtt lassan kezdtek gyülekezni a vendégek is, akiket a vőfélyek fogadtak. Természetesen az örömszülők is mondtak nekik egy kedves Isten hoztát. A vőfélyek tudták, hogy kinek, melyik hely dukál, és aszerint ültették le az érkezőket. A násznagy (ezt a tisztséget általában a keresztapa töltötte be) a főhelyen, a sarokban foglalt helyet. Ott volt mellette a násznagypálca, a századforduló előtt egy rojtos szőtteskendő rákötve, a századforduló után rojtos selyemkendő, tetején egy alma és abba szúrva egy guruspánág. Erre a násznagyi díszre nagyon kellett vigyáznia, mert ha valaki ellopta volna, csak áldomás fejében kaphatta vissza. Ez jelezte, hogy ő a lakodalom legfelsőbb ura. A násznagy jobbján két koszorúslány foglalt helyet, mellettük pedig, az esküvő után az ifjú pár. Az első 114
