Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Közlemények - Gáspárné Batta Jolán- Dániel Csilla- Káplóczky Bea: A gyermek helye és feladatai a kéméndi családban

használtak. A pelenkák akkor cserélték ki, amikor idejük violt, amikor mocorgott a gyerek. Kimosták, volt ahol ki is főzték, és újra felhasználták. A gyereket réklistől, ingestől, pelenkástól egy vánkusba kötötték, amely tollúvá1 volt kitömve - ez volt a pólya. Ha díszíteni akarták - főleg ünnepi alkalomra -, fodrot varrtak rá, vagy vásárolt csipkét. A fiúnak kékkel, a lánynak rózsaszínnel díszítették. A vánkushuzatőt gyakran (két-három naponként) mosták, mert rövid idő alatt összepiszkolódott. Az apa, a testvérek munka közben (ha pihentek) vagy esténként kézbe vették, dajkálták a csecsemőt. Legtöbbször azonban a szüléké (nagymama) vagy az édesanyja vette kézbe a pólyásbabát. A gyerek fejére sapkát tettek, amit otthon varrtak gyolcsból. A pólyavánkust pólyakötővel kötötték át. Erre felhasználtak nemzetit (piros-fehér-zöld szalagot), vásárban vett szőttest, de ha nem volt, a szegényebb helyen a spárga is megtette. Általában öt-hat hónapig tartották pólyában a gyereket, amíg csak ki nem nőtte. 3. A csecsemő táplálkozása Az anya addig szoptatta a gyerekét, ameddig osak tudta, általában 3, illetve 13 hónapig. De volt, hogy 2-3 éves gyereket is szoptattak, amikor a gyerek már maga vitte anyjának a sámlit, és kérte a cicit. A hosszú szop. tatást azért is vállalták az anyák, mert kevesebb gond volt a csecsemő etetésével (kisebb korában), később pedig azért, mert - véleményük szerint a szoptatós anya nem eshet teherbe. Olyan esetet is említettek, amikor még hatéves korában is szopott a gyerek. A pár hónapos csecsemőnek a szoptatás mellett adtak még tejbe vagy teába áztatott kenyérhéjat is. Amikor már nem szopott, azt ette, amit a család többi tagja: bablevest, tejet, tejeskávét, főzeléket stb. Ha sírt a gyerek, cumit, gyugót adtak a szájába (ez utóbbi a régebbi kifejezés). Aki készítette - a szüléké vagy az anya - megrágott egy kevés kenyeret, összekeverte cukorral, néha egy kis köménymaggal, és vékony rongydarabba, de legtöbbször tilangliba (vékony gézszerű anyag) kötötte. Ezt tették a gyerek szájába. Addig szopta, amíg teljesen ki nem szívta, majd újabb gyugót készítettek neki. A szoptatásnak nem volt állandó rendszere, akkor szoptattak, amikor éhes volt a gyerek, vagy megtelt az asszony melle. Míg kiosi volt az újszülött, éjjel is. Ha sürgős munka volt, akkor előfordult, hogy hosszabb ideig várt a gyermek az evésre. A határban dolgozó anya délben vagy hazament szoptatni, vagy a szüléké kivitte utána, és ott a földeken etette meg a csecsemőjét. 4. Betegségek A leggyakoribb gyermekbetegségek a pacsit és a vörheny voltak. Úgy vették észre, hogy piros kiütések keletkeztek a gyerek testén. Ilyenkor a gyerekeket elzárták egymástól. Egyiket a nyári konyhában helyezték el, a másik pedig a házban volt, ahol laktak. A beteget ágyba fektették, és bojtorján- vagy hársfateával itatták, amíg a betegség „kigyütt rajta". A nagyon beteg gyerekhez füvesasszonyt vagy javasasszonyt hívtak, aki sokat olvasott és gyógynövényeket gyűjtött. A század elejétől volt orvos a faluban, szükség esetén őt is hívták. A legelterjedtebb házi gyógyszer a kamilla volt. Sokféleképpen felhasználták. Vízben kifőzték, fürdetéskor a vízbe tették, szemet és sebeket boro103