Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝
Közlemények - Gáspár István: Árucsere Kéménden
a szarvasmarhák árusításánál nyereségre számító közvetítők segítettek a vevevők és eladók igényeinek egymásra találásában. Ök voltak az alkuszok vagy más szóval cenzorok, akiket vagy az eladó vagy a vevő bízott meg. Ilyen közvetítéssel a gazdák is foglalkoztak. Volt aki kupecségre is adta a fejét, szintén nagyobb nyereség reményében. Az állatok vételét minden esetben alku előzte meg. Ebben a közvetítők gyakran részt vettek, ha befolyásolni tudták a vételárat, nagyobb fizetséget kaptak megbízójuktól. Az alku végét tenyérbe csapás jelentette. Az alku után, az adásvételre áldomást ittak, amit többnyire az fizetett, aki jobban járt, de az áldomás az alku része is lehetett. Az állatvásár nagyságára jellemző, hogy ha nagy volt a fölhajtás 100-150 lovat és ennél valamivel több szarvasmarhát, valamint több száz sertést, juhot és kecskét, baromfit hoztak ide eladni. Az állatva sárral kapcsolatban megemlíthető, hogy a közeli államhatárt képező Ipoly folyón keresztül az I. Csehszlovák Köztársaiság idején lopott marhákat csempésztek át Magyarországról, azokat a kéméndi vásárba hajtva, itt szerzett, hamis passzussal értékesítették. Az állatvásárokon megjelenő tenyésztők között szakosodás volt megfigyelhető. Búcsról jó lovakat, Garampáldról iszép csikókat hoztak. Kiskesziről, Kicsindről, G ara mköve sdr ől erős igavonó állatokat, Ipolyszalkáról tehenet, ökröt hajtottak fel. Jó híre volt a damásdi gazdák fejősteheneinek. A Duna mellékiek (Búcs, Muzsla) fajtiszta állatokkal jöttek. A Garam mellékéről (Csata, Bény, Lekér, Oroszka Vezekény) libát hoztak nagyobb számban. Jó állatállománnyal rendelkezett, adatközlőim szerint, Óvár és Garamszentgyörgy is. A kéméndi vásárból az állatokat gyakran továbbhajtották a szomszédos vásárokba - Szőgyén, Muzsla stb. -, hogy ott adják el, ami Kéménden nem sikerült. A vásártérhez legközelebb, a községháza előtti téren helyezkedtek el a gyümölcsösök, fűszer- és zöldségárusok. A nagytáji munkamegosztás és szakosodás a termelők között itt is nyomon követhető. A már említett Újbánya-környéki alma-, körteárusok a vásárokba is lejártak, volt úgy, hogy tíz szekérrel is jöttek. Kisebb mennyiségben: egy-egy szekér szilvát is hoztak. Szállást a messziről érkező gyümölcsárusok a legközelebbi vendéglő istállójában kértek. A gyümölcsösök mellett helyezkedtek el az Érsekújvár környéki dinnyések, a Vágfarkasdról, Negyedről érkező káposztások, velük szemben az ipolyszakállosi paprikások, akiik török- és zöldpaprikájukról voltak híresek. A mezőgazdasági termények sorát lezárva, ide kívánkozik a bor értékesítésének leírása. Ez vásárkor kétirányú volt. A vendéglősök a vásárok előtt jó minőségű muzslai, bélai borokat vettek, amit lófogattal, szekéren hoztak haza, hogy legyen mivel a vendégeket odacsalogatni, ezenkívül felvásárolták a helyi borokat is. A szőlősgazdák vásár idejére igyekeztek megszerezni a már említett butellázásra szóló jogot, illetve az engedélyt. Ebből akár hármat is kiadott egyszerre az elöljáróság. A butellázó k vásár előtt a pincéktől felszekerezték a bort a házukhoz. Tőlük vitték aztán kisebb-nagyobb mennyiségben Bénybe, Bartra, Csatára, ahol kevésbé jó borok voltak. Ezt a máig fennmaradt és érvényes szólás is bizonyítja: „Bényi, barti bortól, ments meg, uram, a csatai verbunktól." Bort egyébként Kéméndről a környékbeli falvak: Nána, Garamkövesd vendéglősei nagyobb tételben vásároltak nemcsak vásárok idején. A butellázó gazdától, ha a bora ízlett a vevőnek, rendelni is lehetett, amit aztán a vevő a vásárból hazafelé menet egyenesen a pincéből is elvihetett. A gazdák délután lesben álltak a pincék alatt, hogy egy-két pohár borra lszom-fa.lvára, a pincéjükbe csalogassák a hazatartó 90
