Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Közlemények - Gáspár István: Árucsere Kéménden

ipolyszalkai, garampáldi, kisgyarmati, kicsindi vásározókat, aminek aztán esetleg borvétel lett a vége. A vásár további fontos részét a kézművesek, kereskedők képezték. Sátraikat, földre rakott áruikat a főutca két oldalán helyezték el, a községházától kezdődően végig le az útkereszteződésig, onnan tovább a templom elé, nagy vásár esetén egészen a Leves közig. A főutca bal oldalán, a vendéglősök sátrain túl helyezkedtek el az edényesek, teknősök, kádasok, hordósok, az útkereszteződés előtt pedig a bútorárusok. A főutca bal oldalán a borbély és cipőüzlet előtt álltak a cukorkások sátrai. A főutcán tovább haladva, a barti út kereszteződésén túl, a bal oldalon bőrösök és italpasok kínálták földre lerakott portékáikat. Ezt a sort a templommal szemben a cukorkások folytatták, majd a kelmések, festők következtek, végül a méterárusok, rőfösök ós gyolcsosok. A főutca jobb oldalán a templomig edényesek, játék- és mézeskalácsárusok, a templom előtt kegyszeresek, mögöttük a szitások, rostások és le egészen a tűzoltószertárig négy sorban: -szabók, készruhaáruisok, kalaposok, csizmadiák, cipészek és papucsosok sátrai álltak. A kirakodóvásár árusai között - a jószág és termény eladói közötti szakosodáshoz hasonlóan - egy hosszabb idő alatt kialakult munkamegosztásnak és minőségi sorrendnek lehetünk megfigyelői. A jó árunak híre-neve volt, tudták, honnan jött a jó mester, jó árus, azt sokszor név szerint ismerték. Például csizmadiák helyben Kéménden is voltak, de jó híre volt itt a zselizi, lévai és garampáldi mesterek termékeinek is. A kurtaszoknyás viselet elengedhetetlen tartozékát, a lányoknak és menyecskéknek való, kecskebőrből készült piros csizmát Csókás és Bedár bényi csizmadia mesterek készítették. Jó kékfestők Léváról jöttek, szitások, rostások szintén. Jó edényt Léváról és Érsekújvárból hoztak. Szívesen vásároltak a helybéli kádármestertől, Balog Istvántól, de elkelt a bényi kádár hordója, kádja is. Jó nevű iparosnak számított a bényi Ivanyics szabó, a lévai Frachs és a dunamocsi Szalai kalapos, a szőgyéni Stégmár szabó. A nagyobb műhelyek mesterei nagy sátorral, sok portékával, segédekkel együtt jöttek a vásárba, és cégtáblát is állítottak. Jó minőségű árujukról ismertek voltak a kéméndi kosarasok, a Kicsinden készült kosarak gyengébb minőségűnek számítottak. Kéménden több munkaerős, a családtagokon kívül segédeket is foglalkoztató kosarasműhely működött a vásártér mögött. (Peter Zaťko: Domácka výroba, najmä na Slovensku a na Podkarpatskej Rusi. Bratislava, 1931 c. munkája alapján 1930-ban Kéménden három piacra dolgozó kosárfonó működött. 134.) Kosarat, hátikast hoztak messzebbről is. Különösen a börzsönyi hátikas volt kelendő. Ezt asszonyok hozták gyalogosan, a hátukon cipelve 4-5 darabot egyszerre. A Bakabányáról, Magasmartról ideszekerező fazekasok árujukat földre szórt forgácsra rakták. Kecsegét, tálat, vizeskorsót, baromfiitatót árultak. Keresettek voltak a MÁJ jelzésű kecsegék. A szlovák fazekasok hangosan kínálták portékájukat: „Fazekat, asszonyok, tálat!" A templom körül szobrokat, szentképeket, feszületet, rózsafüzért (olvasót) árusító kegyszeresek közül többek között Verbók Antal neve maradt fenn. Emlegetnek a kéméndiek egy személyével kapcsolatos szólást is. A szentek szobrai, képei között válogatókra ugyanis, nem éppen odaillően így szokott rászólni: „Ne válogassa annyit, mind egy ördög az." A szólás így maradt fenn: „Ne válogasd, mind egy ördög az, mint az Antal bácsi szentjei". A kéméndi vásárokon a közvetlen adásvételen kívül rendelni is lehetett, például a szabóknál ruhát, a csizmadiáknál lábbelit, a kovácsnál szekérre vasalást, a bodnárnál szekeret, a kádároknál hordót stb. 91