Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Közlemények - Gáspár István: Árucsere Kéménden

Gáspár István Árucsere Kernenden A megtermelt áruk cseréjének, mint a területi munkamegosztás egyik közvetett formájának, jelentős szerepe lehet a néprajzi csoport kilakulásának folyamatában. Ezért a mezőgazdasági termények és a háziipari termékek eladásának módja, illetve a saját kezűleg elő nem állítható használati eszközök és az adott területen nem termelt áruk beszerzésének körülményei, vagyis az árucserével kapcsolatos szokások vizsgálata közelebb vihet a tárgyalt etnikum arculatának meghatározásához. Jelen esetben a kurtaszoknyás hatfalu központjának tekinthető Kéménd árucseréjének részletesebb feltárása számos adatot szolgáltathat e néprajzi csoport elkülönítéséhez. A néprajzi értelemben vett nagytáj földrajzi, ökológiai különbözőségeket foglal egységbe. Az Alsó-Garam mente kurtaszoknyás falvai köré fonódó tájon e földrajzi különbözőségeket északon a Selmeci-hegyek, keleten az Ipoly menti dombok és a Börzsöny, délen a Pilis és a Visegrádi-hegység, illetve a termékeny Dél-Garam völgye és az attól nyugatra fekvő Kisalföld képviseli. Ha a két terület, tehát a hegységek, illetve a síkságok települései közötti árucserét jellemezzük, akkor elmondhatjuk, hogy a hegyekből a síkságra elsősorban épületfát, faszerszámot, faszenet, fazekasárut és gyümölcsöt hoztak, a .síkságról a hegyekbe gabonát, kukoricát, zöldséget és káposztát vittek. Az állattartás mind a két területen jelentős volt, mint azt az alábbiakban megtudjuk, Kéménd az állatértékesítés egyik központjának, sőt a nemzetközi állatkereskedelem egyik fontos felvásárló helyének számított. Az áru áramlását és nem utolsósorban a térképet vizsgálva szembetűnik, hogy Kéménd e két terület határán, a Kisalföld peremén fekszik. A község földrajzi adottságairól, a növénytermesztést és az állattenyésztést, tehát a paraszti kultúra kialakulásának feltételeit számba véve, megállapíthatjuk, hogy az igen kedvező. A falu a Garam jobb partján húzódó löszfennsíkon fekszik, így árvíz sosem fenyegette. A gazdák gabonatermő földjei is itt voltak a falutól nyugatra elterülő termékeny síkságon. A folyó völgyében voltak a kenderföldek, kukoricások, dinnyések, káposztások és a legelők. A Garam vize kenderáztatásra, ivóvíznek, itatásra, mosásra, fürdésre egyaránt használható, és nem elhanyagolható a halállománya sem. A partok és szigetek árterületein kosár és söprű készítésére alkalmas fűzfavessző nő. A Garamon túli tölgyfaerdő és a dombokon húzódó akácos szerszámfát, szőlőkarót és tüzelőt adott. Az akácerdő ezenkívül a méhészkedéshez is kedvező feltételeket nyújtott. A dombok kőfejtőiben építkezéshez alapkőnek és fenőkőnek alkalmas homokkő fejthető. Igen szerencsés a falu fekvése a szőlő és borttermelő kultúra kialakulása szempontjából is, mivel a XVIII. század végén már meglévő Garam-hídon keresztül a pincék és a szőlők egész évben gyalog vagy szekéren elérhetők. A „pincefalu" (Iszomfalva) fölött elterülő szőlőkben a gyümölcs is megtermett. A kézműipar Kéménden nem volt számottevő. A községben csupán néhány csizmadia, szabó, cipész, kosárfonó, fafaragó, kádár dolgozott. 84