Új mindenes gyűjtemény 6. 1986

Sándor Károly: A lévai céhek történetéből

7. Szabó k Akárcsak a csizmadiák, vargák, szűcsök és gombkötők, a szabók is a ruházati ipar egy jellegzetes szakmájának mesterei voltak, akik termékeikkel mind a város, mind a szélesebb környék lakosságát ellátták. Az 1715. évi adatokból kitűnik, hogy éppen a szabóké volt Léva legnépesebb kézművescéhe. 1715-ben hat szabó volt a városban és^bizonyosan volt már céhszervezetük is, amire régi pecsétnyomójuk 19. századi renovációjában szereplő év is utal: NAGY LÉVAI SZABÓ CHE PECSETE 1709. A gyöngykörön belül egy nagy nyitott olló s körülötte tű, körző, gomb és vágókés látható. Fennmaradt céhartikulusaik 1719-ből származnak, utalnak azonban a céh régebbi létezésére, mert — mint említik — újabb privilégiummal akarják megszilárdítani szervezetüket. Céhszabályaikat, amelyeket nyolcan kértek — név szerint Somodgy György céhmester, Várady Péter, Horváth György, Ujfalusy János, Nováky János, Sotony Sámuel, Szöllössy János és Kovaczek Márton — III. Károly erősítette meg.

3

2 A 18. században a szabócéh mindvégig a legerősebb céhszervezetek közé tartozott a városban. Például 1746-ban 33 szabó volt Léván. Ezt a magas számot bizonyos mértékig az is magyarázza, hogy a céhnek a szűrszabók is tagjai voltak, akik csak 1772-ben alapítottak önálló szervezetet. A szabócéh írásos emlékei valószínűleg a 2. világháború éveiben vesztek el, mert a városi múzeum céhemlékeinek 1938-ban összeállított jegyzéke még aránylag gazdag levéltári anyagot tüntet fel.

3

3 A most meglévő iratok viszont szinte kizárólag jelentéktelen adatokat tartalmaznak. Az 1938. évi jegyzék elsősorban azért értékes, mert belőle nyilvánvaló, hogy Léván az idők során két szabócéh létezett. A 18. század végétől — a régi céh kettéválása folytán — egymástól függetlenül működött a „Lévai Vékony Szabó Czéh", amelynek tagjai a polgári (úri) divat szerint varrtak, s főleg a városi és nemesi vásárlóközönség számára dolgoztak, illetve a „Lévai Magyar Szabó Czéh", amelynek tagjai a paraszti vevőkört látták el, és termékeiket jobbára vásárokon értékesítették. Az előbbieket városi, úri, az utóbbiakat vásári szabóknak is szokták nevezni. Az említett jegyzék készítésekor a városi múzeumban — egy pecsétnyomón és két céhládán kívül — a vékony szabók működését hat könyv dokumentálta: Szabadulási Jegyzőkönyv (1786-ból), Számadási Jegyzőkönyv (1796-ból), Remekhlési Jegyzőkönyv (1813-ból), Jövedelembeli Lajstrom (1831-ből), Kiadási Jegyzék (1836-ból) és Temetési és Ché Jövedelem Jegyzőkönyv (1853-ból). A magyar szabók életére vonatkozóan három könyv tarthatna ma is érdeklődésre számot: A Mesterek Névkönyve (1804-ből), Pénztári Feljegyzések (1791—1842-ből) és A Legények Névkönyve (1810— 1860). Nagy kár, hogy elkallódtak, mert a szabók jelentős szerepet játszottak Léva céhszervezeteinek életében, amit e forrásokból feltehetően sok adattal lehetne bizonyítani. 8. Szűrszabók A lévai szűrszabók eredetileg a szabócéh tagjai voltak. A város céhszervezeteit felsoroló szerzők erről nem tudtak, ezért a szűrszabók mesterségének fontosságából kiindulva arra következtettek, hogy céhszervezetük régebbi, mint az a fennmaradt dokumentumokból kitűnik. 46