Új mindenes gyűjtemény 6. 1986

Sándor Károly: A lévai céhek történetéből

készítésének évét jelzi. Céhszabályaik (az artikulusok) 1629-ből származnak, s 12 csizmadiamester nevét említik.

1

1 Az 1697-ből való második céhartikulusok 123 éven át szabályozták a csizmadiák életét.

1

2 Gazdagabb levéltári anyag csak 1720-tól kezdődően maradt az utókorra. Ennek alapján a céh működését és szervezeti életét több szempontból nyomon tudjuk követni. Az első ismert céhmester 1697-ben Radvány András volt. A szervezet élére a céhmestert mindig a december 27-én (1869-tol december 29-én) megtartott céhgyűlésen választották egy évre. 1720-tól egészen a céhek megszüntetéséig fennmaradt a céhmesterek jegyzéke.

1

3 Első helyen Féja János neve szerepel, aki a második ismert céhmester, s nevével kapcsolatos a fennmaradt céhkönyvek vezetésének kezdete. A 152 évet felölelő jegyzék 33 nevet említ. Egy-egy céhmester átlagban öt éven át töltötte be e fontos tisztséget. A megőrzött céhanyagból megtudjuk a csizmadiák létszámát is. A 18. század közepén 40, fél évszázaddal később 103, 1825-ben pedig már 160 tagja volt a céhnek. A róluk szóló első feljegyzés 1825-ből származik. A rendelkezésre álló levéltári adatok szerint a lévai csizmadiacéh tagjainak létszáma az idők folyamán a következőképpen alakult:

1

4 Év 1629 1697 1755 1800 1825 1854 1867 1871 lévai mesterek 12 14 40 103 147 126 133 139 vidéki mesterek 13 18 ? 32 A táblázatból látható, hogy a céh tagjainak száma a 18. század derekától gyorsan emelkedett, 1825-től viszont megközelítőleg egy szinten mozgott. A céh 1871. évi magas taglétszáma azt bizonyítja, hogy a lévai csizmadiák működésének még ekkor is — egy évvel a céhek megszüntetése előtt — jó feltételei voltak. Az igazsághoz tartozik viszont, hogy a céhtagok nem voltak csupán a mesterségre utalva. Nagyobb részüknek szőlője és szántóföldje volt. Úgyszintén jellemző, hogy a csizmadiamesterség hagyományosan nemzedékről memzedékre öröklődött. A feltételeket ehhez maga a céh biztosította. Például az 1865. évi céhközgyűlés megszabta, hogy míg idegen inas beíratásáért 10 forintot, céhtag fiának beíratásáért csupán 1 forintot kellett fizetni. Volt olyan család, melyben a szakma évszázadokon át öröklődött. A céhmesterek jegyzékében Féja János 1720-ban, Ferenc 1755-ben, Féja István pedig az utolsó lévai céhmesterként szerepel. Az inasokról fennmaradt emlékek is ezt bizonyítják. 1793-ban 8 inast vettek fel, 7 felszabadult. Ez az arány a későbbiek folyamán így alakult: 1819 — 14:8, 1854 — 10:4, 1871 — 18:12, ami az utánpótlásról való rendszeres gondoskodást bizonyítja. Amíg azonban az inasból mester lett, ki kellett állnia a hosszú inas- és segédévek próbáit. Mindenekelőtt ki kellett fizetnie a szegődtetési díjat, ami 1819-ben 5 forint, 1865-től fogva 10 forint volt. Az 1629. évből származó artikulusok szerint az inasidő 4 év volt. Ennek letelte után az inas felszabadult, ekkor is ki kellett fizetnie egy megszabott összeget (1865-ben 10 forintot). A segédlevél átadásakor ismét egy forintot a „nagy céhpecsétért". Ezt követően az inasból segéd (legény) lett, s vándorolnia kellett, hogy elsajátítsa a mesterség fortélyait. Az 1697-ből származó artikulusok szerint a céhlegényeknek Szent Mihály napjától (szeptember 29.) húsvétig reggel háromkor kellett felkelnie s este kilencig dolgoznia. Az 1834. évi előírások ezt úgy módosították, hogy télen-nyáron négy órakor volt a felkelés ideje, s a munka kilencig tartott. Az 1697. évi artikulusok 7. cikkelye megszabta, hogy két nap alatt három pár csizmát, vagy egy nap 40